Még egy hónapig biztosan nem nyit a parajdi sóbánya
Késik a hivatalos szakértői véleményezés, így legalább még egy hónapig zárva marad a parajdi sóbánya – közölte hétfőn az MTI a Székelyhon.ro portálra hivatkozva.
A parajdi sóbányát július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták által is használt csarnokok felé vezető járatok mennyezetén (ahol az autóbuszok közlekedtek) elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és paladarabok hullottak az útra.
Seprődi Zoltán bányaigazgató a portál megkeresésére elmondta: megszűnt a beszivárgás, a múlt hét közepén sikeresen zajlottak le a terhelési tesztek is, csakhogy a munkaügyi felügyelőség egy szakértői véleménytől teszi függővé a nyitást, a dokumentum kiadására pedig egyetlen bukaresti szakértő jogosult, aki negyven napos határidővel vállalta azt – mondta az igazgató.
A sóbánya bezárása igencsak rossz hatással volt Parajd és környékének turizmusára, hiszen korábban naponta legalább 2500-3000 látogatójuk is volt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!