A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a parlamenti ülésszak első napján egyszerű indítványt fog benyújtani Virgil Popescu energiaügyi miniszter ellen – jelentette be kedden Cătălin Drulă, a párt elnöke.
„Miután három évig a miniszter csak karosszékében ülő nézőként viselkedett, a románok most hatalmas energiaszámlákat fizetnek, és napról napra szegényebbek lesznek. Miközben Nyugat-Európa olyan intézkedéseket fogadott el, amelyekhez hasonlókat az USR Romániában is javasolt, Virgil Popescu rendkívül nehéz tél felé vezeti Romániát. A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt által hozott intézkedések 30 milliárd lejjel adósították el Romániát, és ezt gyermekeinknek és unokáinknak kell majd kifizetniük” – írta Facebook-bejegyzésben az USR elnöke.
Véleménye szerint Virgil Popescu „hozzá nem értése egyértelmű”, és a PSD is épp annyira felelős az energiaválságért, mert mindeddig „védőpajzsot tartottak” a miniszterük elé, megmentették az USR ellene benyújtott két korábbi indítványakor.
„Eljött az ideje (a 13. órában), hogy a PSD mutasson némi felelősséget az általa kormányzott országért. Virgil Popescut sürgősen meneszteni kell, ha át akarjuk vészelni a telet” – szögezte le Drulă.
Ugyanakkor hétfőn az USR azt is bejelentette, hogy ismét benyújtja az energia áfájának csökkentéséről szóló törvénytervezetet is. Erről Ionuţ Moşteanu számolt be hétfőn Facebook-bejegyzésben. Az USR szóvivője szemrehányást tesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek, amiért az energiaár-kompenzációról és -korlátozásról szóló rendeletet a költségvetési terhek kiszámítása nélkül fogadták el, és most egymást „támadják”.
„A PSD Virgil Popescut, a PNL-t támadja. A PNL a PSD által vezetett ANRE-t támadja. Az inkompetensek egymást támadják. Mi történt? Ciucă és Ciolacu, Virgil Popescu és Adrian Câciu minden figyelmeztetés ellenére kiadták a kompenzációs és energiaár-korlátozási rendeletet. Olyan rendeletet, amelynek nem számították ki a költségvetési hatását. Most jöttek rá, hogy nincs pénzük arra, hogy kifizessék a beszállítókkal szembeni tartozásaikat. Olyan káoszt teremtettek az energiapiacon, amilyenre még nem volt példa egy európai országban. Putyin irigykedne arra, amit a mi inkompetenseink elértek”
– írta Moşteanu Facebook-bejegyzésében.
Az USR politikusa felkérte Marcel Ciolacu szociáldemokrata és Nicolae Ciucă liberális elnököt, hogy hagyjanak fel a „kicsinyes politikai imázsjátékokkal”, és fogadják el az USR által még tavaly októberben javasolt intézkedéseket. Moşteanu rámutat, hogy Németország hasonló intézkedést fogadott el.
Cristina Prună USR-s képviselő, az alsóház ipari bizottságának alelnöke pedig azt állította, hogy a rendelettel „egy olyan rendszert hoztak létre, amely mesterséges áremelkedéshez vezet az energiapiacon”, mivel a beszállítók bármilyen áron vásárolhatnak, az állam pedig kiegyenlíti a megszabott árplafon és a felvásárlási ár közötti különbséget.
A liberális energiaügyi minisztert napok óta közvetlen vagy burkolt bírálatok érték a PNL koalíciós partnere, a PSD részéről is. Mihai Weber PSD-s képvislő kedden „inkompetensnek” nevezte a minisztert, Marcel Ciolacu, a PSD elnöke pedig hétfőn felszólította Popescut, hogy javasoljon egy új megoldást a magas energiaszámlák miatti krízis megoldására.
(Agerpres)
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!