Nyilvános az 1989-es forradalom büntetőperének vádirata

2022. augusztus 16. – 15:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legfőbb ügyészség kedden tette közzé az 1989-es forradalom büntetőperének vádiratát. A vádhatóság a Facebook-oldalán számolt be erről, leszögezve, hogy az ügyben több ezer sértett fél érintett, és a közérdek is megköveteli, hogy a vádirat tartalmáról és a feltárt bizonyítékokról megfelelőn tájékoztassanak – írta meg az Agerpres.

Az ügyészek által nyilvánosságra hozott, 345 oldal terjedelmű vádirat szerint a már 92 éves Ion Iliescu volt elnököt emberiség elleni bűncselekménnyel vádolják, úgy, ahogy Gelu Voican Voiculescut – az Iliescuhoz közel álló volt miniszterelnök-helyettest és Iosif Rus tábornokot is, aki a román légierő egykori parancsnoka volt.

A katonai ügyészek még 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!