64 bölcsőde megépítését hagyta már jóvá a fejlesztési minisztérium a helyreállítási alapból, az elsőt már augusztusban elkezdik építeni

2022. július 31. – 16:28

Másolás

Vágólapra másolva

64 új, korszerű és környezetbarát bölcsőde megépítésére hagyta már jóvá a finanszírozást a fejlesztési minisztérium, tájékoztat az RMDSZ közleménye Cseke Attila miniszter közlésére hivatkozva. Ezek közül 22 esetében a kivitelezési szerződést is aláírták, a fennmaradó 42-re pedig közbeszerzést írtak ki, és augusztusban kezdik el építeni az első bölcsődét.

A tájékoztatás szerint a fejlesztési minisztérium minden, a helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott pályázati kiírást lebonyolított, bölcsődeépítésre a határidő lejártáig 228 kérés érkezett. A tárca a letett pályázatok közül most 64-et átemel uniós finanszírozásra, felszabadítva ezzel a rendelkezésre álló kormányzati erőforrásokat, így még több bölcsődét építhet a szaktárca.

A közleményben azt írják, hogy a fejlesztési minisztérium közel 300 millió euróval támogatja az új, korszerű és fokozottan energiatakarékos bölcsődék megépítését, uniós finanszírozásból több mint 100 bölcsőde épülhet, ezen felül pedig újabb bölcsődék megépítésére biztosít kormányzati finanszírozást a fejlesztési minisztérium.

A szaktárca az épületek tervrajzát is elkészítette, ezáltal olcsóbban és gyorsabban építhetnek az önkormányzatok új bölcsődéket a minisztérium támogatásával.

Az nZeb (Near-zero energy building) bölcsődéket áramtermelés és melegvíz-előállítás céljából napelemekkel látják el, hőszigetelik, és hatékony nyílászárókat szerelnek rá. Hőpumpák segítségével meleg vizet vagy 10 Celsius fokos levegőt vonnak fel az altalajból, amelynek köszönhetően nyáron hűthető az épületet, télen pedig kevesebb energiával melegíthető fel szobahőmérsékletre. Az épületekben intelligens informatikai rendszerek működtetik majd a fűtést, a klímát, a világítást, a felszerelésnek köszönhetően a bölcsődék fenntartási költsége kisebb lesz. Az üvegházhatáshoz nem járulnak hozzá ezek az épületek, a környezetünket védjük meg ezáltal – állította Cseke Attila.

Méretétől függően minden bölcsőde 40-110 gyermek befogadására lesz alkalmas, az új, korszerű bölcsődékben játszó- és hálószobák, saját konyha és mosókonyha, nagyterem, orvosi rendelő és irodák is lesznek, és elegendő kültéri játszótér.

Jelenleg 16 ezer  0-3 év közötti kisgyermeknek biztosít az állam bölcsődei helyeket. A helyreállítási alapból finanszírozott, a fejlesztési minisztérium által épített bölcsődékben újabb 7 450 helyet hoznak létre.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!