Befejezi misszióvezetői munkáját Mile Lajos kolozsvári főkonzul

Befejezi misszióvezetői munkáját Mile Lajos kolozsvári főkonzul
Mile Lajos búcsúzik Emil Boc polgármestertől – Fotó: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

Nyolc év után befejezi misszióvezetői munkáját Mile Lajos kolozsvári főkonzul, jelentette be Facebook-oldalán Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

„Otthon éreztem magam Kolozsváron” – idézik Milét, aki egy 10 perces videóban búcsúzik el a kolozsváriaktól, és összegzi munkáját.

Mile Lajos 2014 novemberében kezdte meg a munkáját Kolozsváron, azután, hogy elődjét, Magdó Jánost a megbízatása felénél visszahívta az akkor épp átalakulóban lévő külügyi tárca, mondván az új minisztérium már a külgazdasági célkitűzéseket helyezi előtérbe.

Az 1958-ban Debrecenben született Mile Lajos részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, majd az LMP alapításánál is ott volt. Utóbbiban munkáját 2014 nyarán függesztette fel, vélhetően épp a főkonzuli kinevezése miatt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!