Az 5. Mentés Másként pedagógiai konferencia megszervezése a Com'ON Kolozsvár részvételi költségvetési program révén is támogatható

2022. július 15. – 12:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pedagógia konferenciát szervez október 21-23. között a Mentés másként pedagógia kezdeményező csoport. A konferencia megszervezéséhez szükséges költségvetés egy részét az idei Com'ON Kolozsvár ifjúsági részvételi költségvetési program keretében benyújtott pályázatuk révén szereznék meg.

Az 5. Mentés másként konferencia az oktatásban résztvevők jóllétéről szól: a gyerekekéről, pedagógusokéról, szülőkéről, segítő szakemberekéről, civil szervezetekben dolgozókéról egyaránt. Ezt a tematikus keretet jogi, pszichológiai és rendszerkritikai szempontokból vizsgálják az előadók, a résztvevőknek elvi és gyakorlati kapaszkodókat nyújtva. Az előadások, műhelyek és kerekasztal-beszélgetések során konkrét tanítási tapasztalatokról, intézményi akadályokról és az összefogás, a változtatás lehetőségeiről beszélgetnek, olyan problémákra összpontosítva, amelyek periférikusak a tanárképzésben, a továbbképzéseken és általában az oktatásban. A fő témák a mentálhigiéné, a kritikai pedagógia, a kritikai pszichológia, az egyenlősítő közoktatás, a gyermekjogok, a sajátos nevelési igény, a gyermekszegénység, az iskolaelhagyás, a szociális hátrány, a kirekesztés, és a tehetséggondozás.

A konferencia megszervezését bárki támogathatja szavazatával, hiszen a Com'ON Kolozsvár legtöbb szavazatot összesítő pályázatai finanszírozást nyernek.

A Com’ON Kolozsvár egy fiataloknak szóló részvételi folyamat, amelynek első kiadását 2015-ben szervezték meg. A Com’ON Kolozsvár olyan pályázatokat várt a kolozsvári fiatalokból álló csapatoktól, amelyek javíthatják a város közösséggének életét. A kolozsváriak online szavazhatják meg a tetszésüket leginkább elnyerő kezdeményezést. A 35 legtöbb szavazatot összesítő kezdeményezés megvalósításához szükséges anyagi feltételeket a kolozsvári önkormányzat biztosítja.

A Mentés másként pedagógia csapatának pályázatát itt lehet támogatni.