Szijjártó Péter Bukarestben találkozott Bogdan Aurescuval

2022. július 12. – 13:07

frissítve

Szijjártó Péter Bukarestben találkozott Bogdan Aurescuval

Másolás

Vágólapra másolva

Románia folyamatos párbeszéddel, a pragmatikus együttműködés fejlesztésével valódi stratégiai partnerségre törekszik Magyarországgal – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter kedden Bukarestben, miután megbeszélést folytatott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel.

Az MTI beszámolója szerint sajtóértekezletükön a román diplomácia vezetője bejelentette: a magyar fél meghívását elfogadva novemberben Budapestre látogat a stratégiai partnerség megkötésének huszadik évfordulója alkalmából. A tervek szerint ekkor megnyitják a magyar-román kereskedelmi kamarát is, amitől a román fél a magyarországi román beruházások fejlesztését és a jelenleg Románia számára hátrányos külkereskedelmi mérleg javítását reméli.

A román külügyminiszter szerint a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében az egyes szaktárcák vezetőinek közvetlen párbeszédet kell folytatniuk. Bejelentette: év végéig összehívják a magyar-román gazdasági vegyesbizottság újabb ülését. Elmondta: tavaly a két ország közti kereskedelmi forgalom volumene megközelítette a 11 milliárd eurót, és a növekedő tendencia idén is folytatódott: az első három hónap több mint 34 százalékos növekedést mutat az előz év azonos időszakához képest.

Aurescu a közelgő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra hivatkozva – ahova Orbán Viktor miniszterelnököt és a magyar kormányzat számos tagját várják – kiemelte: fontos, hogy a két ország tisztségviselőinek látogatásai és nyilvános megszólalásai összhangban legyenek a magyar-román alapszerződés és a stratégiai partnerség szellemével.

A találkozón energiabiztonsági kérdésekről, az ukrajnai háború biztonsági kihatásairól, a menekültek ellátásáról is szó volt, és a magyar-román határon áthaladó személy és áruforgalom gyorsításának módjáról is egyeztettek. Bogdan Aurescu külön köszönetet mondott Szijjártó Péternek azért, hogy Magyarország következetesen támogatja Románia schengeni tagfelévtelét.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Virgil Popescu román energiaügyi miniszterrel, Constantin Cadariu vállalkozásügyi és turisztikai miniszterrel is tárgyal Bukarestben, és találkozik Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével, Cseke Attila, fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős tárcavezetővel, illetve Novák Eduárd sportminiszterrel.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!