Felújítják a bukaresti szirénákat, 2,7 millió lejt utalt ki az önkormányzat

Felújítják Bukarestben a vészhelyzeti riasztórendszert és a lakosság figyelmeztetésére szolgáló légvédelmi szirénákat, erre 2,7 millió lejt utalt ki a főváros önkormányzata – tudatta szerdán a News.ro hírportál.

Nicușor Dan bukaresti főpolgármester szerint az utóbbi több mint 30 évben nem történt komolyabb beruházás a 300 szirénából és hat (kerületenként egy) riasztóközpontból álló rendszer fejlesztése érdekében, így ma már csak 155 sziréna és két kerületi riasztóközpont működőképes, a szirénák nagy része pedig kézi vezérlésű.

A főpolgármester elmondta: mind a 300 szirénát korszerűsítik, valamint tíz új riasztóközpontot szereznek be a szükséges – üvegszálas és vezetéknélküli elektronikus – kommunikációs eszközökkel együtt, hogy a lakosság vészhelyzeti figyelmeztetését központosított rendszerben, „egyetlen gombnyomással” meg lehessen oldani.

A Digi24 hírtelevízió egy korábbi riportja szerint a belügyminisztérium alá rendelt katasztrófavédelem feladatai közé tartozik, hogy az erre vonatkozó parancs kiadásától számított tíz percen belül megszólaltassa a szirénákat, amelyek három különböző riasztást tudnak leadni, annak függvényében, hogy légitámadásra, földrengésre, vagy vegyi veszélyhelyzetre kell-e figyelmeztetni a lakosságot.

Az ukrajnai háború első hetében a hatóságok – újságírói érdeklődésre válaszolva – azt ígérték, hogy számba veszik és megpróbálják visszaadni eredeti rendeltetésüknek a légvédelmi óvóhelyeket is, amelyeket a tömbházak lakóközösségei már gyakran raktárként használnak. A katasztrófavédelem március elején azonnal közzétette a nyilvántartásában szereplő mintegy 4500 légvédelmi óvóhely címlistáját, de ezek állapotáról azóta nem jelent meg összegzés.

(MTI)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!