Fejlemény a megégetett szavazólapok ügyében: az ügyészség feltételezése szerint választási csalás látszatát akarták kelteni a tettesek

2022. július 5. – 15:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyomozók legfrissebb munkahipotézise szerint egy tudatosan eltervelt, választási csalás látszatát keltő akció állhat a március végén Jedden talált, részben elégetett magyarországi választási szavazólapok ügyének hátterében – jelentette ki kedden a Transtelexnek a Maros megyei ügyészség szóvivője.

Roxana Crișant a vizsgálatok jelenlegi állásáról kérdeztük, miután helyettese a Népszavának nyilatkozott a témában. Tájékoztatása szerint a vádhatóság most azt feltételezi, hogy a község melletti illegális hulladéklerakatban talált 13 szavazólapot nem az arra jogosult, magyarországi választójoggal rendelkező személyek töltötték ki, tehát érvénytelenek. „Az ismeretlen tettes vagy tettesek vélhetően ellopták a címzettek postaládájából a Magyarországról küldött levélcsomagot” – magyarázta.

A szóvivő elmondta, az elkövetők az ügyészek feltételezése szerint az ellopott levélcsomagokban lévő azonosító nyilatkozatokat megsemmisíthették vagy máshol dobták el. A szavazólapokat kitöltötték, majd meggyújtották, de csak a széleiket égették meg, és egy jól látható helyre tették a Maros megyei község melletti hulladéklerakatban.

„A tettesek meg sem próbálták elrejteni a törmelékek alá vagy egy zsákba a megégetett szavazólapokat. Úgy helyezték el ezeket, hogy könnyen észrevehetők legyenek, majd névtelenül értesítették róluk a sajtót. Nem a rendőrséget, nem az ügyészséget, hanem az újságírókat keresték meg. Mindez arra utal, hogy a választási csalás látszatát keltve fel akarták lármázni a sajtót. Hangsúlyozom, hogy ez munkahipotézis, a nyomozás folytatódik, és új információk kerülhetnek elő” – jelentette ki az ügyészségi szóvivő.

Kérdésünkre Roxana Crișan elmondta, hogy a tettes vagy a tettesek azonosítása nem lesz könnyű feladat. A hulladéklerakat környékén nincsenek térfigyelő kamerák, a megégetett, poros, koszos szavazólapokról nem lehet ujjlenyomatot venni. A lapokat mindenesetre elküldték a bukaresti Kriminalisztikai Intézetbe DNS-vizsgálatra.

A Jedden talált szavazólapok egyike – Fotó: Punctul.ro
A Jedden talált szavazólapok egyike – Fotó: Punctul.ro

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az ügyészség hivatalból indított vizsgálatot ebben az ügyben márciusban, a sajtóban megjelentek alapján. A nyomozás során felvették a kapcsolatot Magyarország csíkszeredai konzulátusával és együttműködtek a magyarországi ügyészséggel is. Átvizsgálták a helyszínt, tanúkat hallgattak ki, és továbbra is a szavazás titkosságának megsértése és a választójog gyakorlásának akadályoztatása gyanújával vizsgálódnak. Ám ha a legújabb munkahipotézisük beigazolódik, akkor változik a bűncselekmény büntetőjogi besorolása is. „A szavazólapok eltulajdonítása is bűncselekmény” – jegyezte meg.

Mint ismert, a magyarországi országgyűlési választások előtt néhány nappal egy névtelen bejelentés alapján több, részben elégetett magyarországi szavazólapot talált egy Jedd melletti illegális hulladéklerakatban a Punctul.ro helyi hírportál újságírója. A helyszínen készült felvételek alapján a szavazólapok kitöltőinek egy része az ellenzéki pártszövetséget, illetve a Mi Hazánk országos listáját támogatta.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!