Másodszor is megszavazta a parlament: településeken kívül is kilőhetők a veszélyes medvék

2022. június 22. – 15:38

Másodszor is megszavazta a parlament: településeken kívül is kilőhetők a veszélyes medvék
Bocsos anyamedve Tusnádfürdő környékén – Fotó: Danel Mihăilescu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az államfő kifogásait részben elfogadva, másodszor is megszavazta szerdán döntő házként a képviselőház a veszélyes medvék eltávolítását lehetővé tevő törvény tervezetét. Érvényben maradt az az előírás, miszerint a település határain kívül is lehetőség van azonnali közbelépésre.

A képviselőház előszőr múlt év végén szavazta meg a településeken belüli veszélyes medvék eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Akkor elfogadták az RMDSZ-nek azt a törvénymódosító indítványát is, hogy a veszélyes medvék elleni azonnali fellépés lehetőségét terjesszék ki a településeken kívüli területekre (erdőkre, legelőkre) is.

Az államfő idén januárban visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra a jogszabályt. Klaus Iohannis úgy vélte, hogy a tervezet egyes előírásai nem elég világosak, és alkalmazási problémákat vetnek fel. Szerinte a parlament feladata méltányos egyensúlyt találni az emberi élet biztonsága és a védett állatnak számító barnamedvék védelme között.

Az elnök szerint a beavatkozások területének kiszélesítése, vagyis a medvék településeken kívüli eltávolítása azt követelte volna meg, hogy a törvényalkotók pontosabban leszögezzék az eljárást, objektív kritériumokat rögzítsenek és a különböző illetékes hatóságoknak világosabb ellenőrzési feladatokat állapítsanak meg.

Szerdán a képviselők ezeket az észrevételeket nem vették figyelembe, hanem eredeti formájában megőrizték a tervezetnek azt a rendelkezését, miszerint a veszélyesnek ítélt medvék a települések határain kívül is eltávolíthatók. Az államfőnek egyetlen kifogásával értettek egyet. Ennek megfelelően törölték azt az előírást, miszerint a vadászok önvédelemből is kilőhetnek településeken kívül medvéket. Könczei Csaba RMDSZ-es képviselő a Transtelexnek elmondta, Klaus Iohannis azért kérte ennek az előírásnak a felülvizsgálatát, mert ütközik a büntető törvénykönyvvel.

„A büntető törvénykönyv is rendelkezik az önvédelemből történő fegyverhasználatról, és a törvénykönyvek sarkalatos, azaz minősített többséggel elfogadott jogszabályok. Egy egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet sarkalatos törvényt módosítani. Sajnáljuk, hogy kikerült a tervezetből az önvédelemre vonatkozó rész, de ha megőrizzük, akkor támadható lett volna az alkotmánybíróságon” – magyarázta a politikus.

Könczei Csaba hangsúlyozta: az RMDSZ számára az volt a fontos, hogy sikerült megőrizni a tervezetnek azt az előírását, miszerint a település határain kívül is lehetőség lesz az azonnali közbelépésre medvetámadás esetén. Ez az előírás azonban csak a törvény hatályba lépése után lesz alkalmazható. Addig viszont továbbra is érvényben van a településeken belüli veszélyes medvék eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!