A román közmédia TVR Info néven indítja újra a hírcsatornáját

2022. június 21. – 13:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdától „Megbízható hírek” mottóval újraindul a román közszolgálati televízió (TVR) hét éve takarékossági okokból leállított hírcsatornája, a TVR Info – írta meg kedden az MTI.

Dan Turturica, a TVR tavaly ősszel kinevezett elnök-vezérigazgatója elmondta, bár a román médiapiacon bőven akad hírtelevízió, szerinte a jelenlegi helyzetben nagy szükség van a figyelmesen ellenőrzött, tapasztalt újságírók által szerkesztett, megbízható hírekre, a minőségi, komoly, kiegyensúlyozott, higgadtan és felelősséggel kezelt információkra, ezért indítják újra a közszolgálati hírcsatornát.

A TVR Info és az ősszel induló TVR Cultural kulturális csatornát többletforrások nélkül, a TVR-nek korábban megszavazott költségvetésből finanszírozzák.

A korábbi években a TVR három csatornát működtetett, a híreket és a kulturális műsorokat is ezeken sugározták. A tematikus csatornák újraindításáról a közszolgálati televízió igazgatótanácsa határozott kilenc támogató vokssal és három ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett.

A TVR Cultural 2002 és 2012 között, a TVR Info 2008 és 2015 között sugározta műsorait.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!