
Érvénytelennek bizonyult a Brassó megyei Szunyogszék polgármesterének menesztéséről szóló vasárnapi referendum, mert a részvétel nem érte el a harminc százalékot.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben öt mandátumot nyert Zachiu Popa leváltására irányuló népszavazást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kezdeményezte. A referendumon a község több mint 4000 választópolgárának 25,59 százaléka vett részt – számolt be hétfőn a közszolgálati televízió. A népszavazás érvényessé nyilvánításához legkevesebb 30 százalékos részvételre lett volna szükség.
Ez az első alkalom Romániában, amikor referendummal próbálnak elmozdítani tisztségéből egy polgármestert – közölte az USR, miután véglegessé vált a népszavazás megszervezéséről szóló döntés.
A szavazólapon egy kérdés szerepelt: „Egyetért-e a Brassó megyei Szunyogszék polgármestere, Popa Zachiu leváltásával?”. A szavazóhelyiségek vasárnap 7 és 23 óra között tartottak nyitva.
Az USR tavaly novemberben nyújtotta be a Brassó megyei prefektúrára a népszavazás kiírására vonatkozó kérelmet, 1100 aláírással.
Az ötödik mandátumát töltő, tizenhat éve polgármesteri tisztségben levő Zachiu Popának többek között azt róják fel, hogy a településen rossz az infrastruktúra, nincs bölcsőde, játszótér, park, az iskolák és óvodák állapota pedig „siralmas”.
Idén februárban a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) is feljelentették a PNL-s polgármestert és a községháza jegyzőjét, azzal az indokkal, hogy akadályoztatják a referendum kiírását.
A polgármester a közigazgatási bírósághoz fordulva próbálta meg elérni a népszavazást megszervező bizottság létrehozásáról szóló prefektusi döntés felfüggesztését, a brassói törvényszék azonban jogerősen elutasította a kérelmét.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!