Elkezdődnek hétfőn az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre több mint 126 ezer végzős jelentkezett országszerte.
Az oktatási minisztérium adatai szerint összesen 126.454 tanuló iratkozott fel idén az érettségire, közülük 111.329-en ebben az évben, 15.125-en korábbi években fejezték be tanulmányaikat.
Hétfőn román nyelv és irodalomból mérik fel a jelentkezők tudását, 22-én a választott tantárgyból, 23-án pedig anyanyelvből írásbeliznek az érettségizők.
A jelentkezőket 7.30 és 8.30 között engedik be a terembe, és a tételek kiosztásától számítva három óra áll rendelkezésükre ezek kidolgozására.
Az összes termet megfigyelő kamerákkal látják el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymással, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket, számolóeszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet minisztérium.
Az eredményeket június 27-én 12 óráig kell nyilvánosságra hozni, az óvások benyújtása 12 és 18 óra között történik. A végleges eredményeket július elsején teszik közzé. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból – emlékeztet az Agerpres.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!