A DNA ezúttal a volt környezetvédelmi minisztert állította bíróság elé: a vád vesztegetés és sikkasztás

2022. június 20. – 17:51

Másolás

Vágólapra másolva

Costel Alexe volt környezetvédelmi minisztert, jelenleg a Iaşi megyei tanács elnökét vesztegetés elfogadása és sikkasztásra való felbujtás vádjával állítják bíróság elé – közölte hétfőn az Agerpres a korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleményére hivatkozva.

Az ügyészek szerint Alexe 2020. április 6-án környezetvédelmi miniszteri minőségében termékeket kért egy acélgyár menedzserétől a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó tanúsítványának ingyenes kiállításáért cserébe, illetve azért, hogy elvégezze egy nem szabályszerű hulladéklerakat bezárásának monitorozását, amely az érintett vállalat feladata volt. Ez a hulladéklerakat egyike annak a 68 lezáratlan lerakatnak, amelyek miatt az Európai Unió Bírósága 2018-ban elmarasztalta a román államot, mivel nem teljesítette a hulladéklerakatok mielőbbi lezárására vonatkozó kötelezettségét.

A 22 tonnányi acéltermék 2020. április 23-án, illetve július 7-én került a volt miniszter birtokába, az átadást egy rokona cégénél bonyolították le. A vesztegetésként kapott acéltermékek értéke 99.956 lej. A fémlemeztermékeket az üzem vezetőjének, az ügy másik gyanúsítottjának utasítására tulajdonították el az acélgyártól, és a tulajdonoscserét fiktív szponzori szerződésekkel igazolták – állítja a DNA.

Costel Alexe ügyét a legfelsőbb bíróság tárgyalja, a volt környezetvédelmi miniszter egyelőre szabadlábon védekezhet.

A politikus a Facebookon reagált az ügyészség közleményére, ahol tagadta a vádakat, állítása szerint a DNA-s dosszié csupán egy ellene és a családja ellen irányuló politikai lejárató kampány része.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!