Pert nyert egy páciens az egészségbiztosítóval szemben, mert nem akarták beutalni a kórházba
Megvan az első, a bukaresti egészségbiztosító pénztár (CASMB) ellen indított nyertes per, amit azért indított egy páciens, mert az állami kórház – helyhiányra hivatkozva – megtagadta a beutalását, írta meg a News.ro. A nő ügyvédje szerdán közölte, hogy három évnyi pereskedés után jogerősen megnyerték pert a CASMB ellen, amelyben 70 ezer lejes kártérítést kértek és meg is ítélte a számukra a bíróság.
Az ügyvéd elmondása szerint az ügyfelének 2019-ben egy magánkórház szolgáltatásait kellett igénybe vennie, miután az állami egészségügyi intézmény elutasította, ennek a kezelésnek a költségeit pedig a bírósági ítélet alapján most a CASMB kell megtérítse. Az ítéletet azonban, sajnálatos módon, sem a beteg, sem a lánya nem élték már meg, időközben mindketten elhunytak – így már csak a család többi tagja képviselte őket a perben és jogosult a kártérítésre, közölte még az ügyvéd.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom