Négy juhot sikerült kimenteni a beomlott Neamț megyei híd romjai közül

2022. június 11. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy juhot sikerült kimenteni a Neamţ megyei Luţca falu közelében a Szeret folyó feletti híd romjai közül, 16 juh életét vesztette, közölte a megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). A hídomlás csütörtökön következett be, miközben két haszonjármű közlekedett rajta, az egyik sofőr, egy 56 éves férfi enyhe sérüléseket szenvedett. A környéket lezárták a hatósági vizsgálat végéig.

A hidat tavaly decemberben újították fel és adták át a forgalomnak, a munkálatok költsége 8 millió lejre rúg. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség nyomozást indított az ügyben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!