Tervezet: az iskolaigazgatók dokumentummal kell igazolják, hogy tudnak románul

A 2011/1-es oktatási törvényt módosító törvénytervezet szerint a kisebbségek nyelvén oktató intézmények vezetői kötelesek dokumentummal igazolni, hogy ismerik és beszélik az állam hivatalos nyelvét – írta meg hétfőn az Edupedu.

A PNL-s és PSD-s képviselők által indított javaslatra az indoklás szerint azért van szükség, mert a jelenlegi jogszabály a kisebbségi nyelvet kötelezi, a román nyelv ismeretét nem. Ilyen formán az igazgatói feladatok ellátásához nélkülözhetetlen a román nyelvtudás, tekintve, hogy folyamatosan tartani kell a kapcsolatot az állami intézményekkel és jól kell értelmezni a törvényeket is.

A tervezet írói emellett kizárnák a politikai befolyás lehetőségét az iskolaigazgatók kinevezését illetően, azáltal, hogy „a törvény kiiktatja a politikai pártok és egyesületek konzultációs, véleményezési vagy megegyezésre alapuló közbeavatkozását” – áll az indoklásban.

A javaslat szerint az érintett intézményvezetők ezekkel a dokumentumokkal igazolhatják nyelvismeretüket:

  • a felsőfoki végzettséget igazoló diplomán feltüntetett román, illetve anyanyelvi szakirány;
  • azzal az okmánnyal, amellyel az illető személyt a kisebbségi anyanyelvű diákok román nyelv tanítására neveztek ki/helyeztek át;
  • hivatalos nyelvismereti bizonyítvány.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!