Elismerésben részesítette a rendőrség a Boné Ferenc elfogásában segítséget nyújtó nagyváradiakat

Két nagyváradi lakost, egy 30 éves nőt és egy 23 éves férfit részesített elismerésben a a rendőrség, amiért segítséget nyújtottak a hatóságoknak a gyilkossággal vádolt Boné Ferenc elfogásában. A két fiatalt – bátorságuk elismeréseként – emlékplakettel jutalmazták a Bihar megyei rendőrség székházában – derül ki a rendőrség közleményéből. Ugyanakkor köszönetet mondtak a két fiatal bátorsága, kezdeményező készsége és civil öntudata miatt, és egyben megköszönték a sajtó segítségét is a gyanúsított férfi körözésében.

Az elmúlt napokban egy nehéz esettel szembesültünk, amelyben a nagyváradi lakosoktól kapott információk valódi segítséget nyújtottak – szögezik le a közleményben.

A Kolozs és Bihar megyei rendőrség közös nyomozása során, amelyet a Kolozs Megyei Ügyészség irányítása alatt végeztek, közzétették a fő gyanúsított fényképét és az autóját is körözés alá helyezték. A két nagyváradi lakos ennek köszönhetően a hírekből és a rendőrség felívásaiból értesült a történtekről, azonnal lépett és értékes információkat szolgáltatott, amelyek alapján sikerült elfogni a gyilkost.

Mint közlik, a nő azonnal a 112-es segélyhívó számot hívta akkor, amikor egy boltban meglátta és felismerte a szökésben lévő férfit, és részletes leírást adott arról is, hogy mit viselt. A fiatal férfi pedig a keresett személy autójának hollétéről tett fontos bejelentést. A két személy nem szerette volna a személyazonosságát felfedni a nyilvánosság előtt, de átvették a rendőrségtől az emlékplaketteket.

A rendőrség közleményében a hatóságok és a lakosság közötti jó viszony fontosságát is hangsúlyozta.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!