Elfelejthetjük a félévi dolgozatot és átlagot is: bejelentette a közoktatást érintő módosításokat a tanügyminiszter

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy melyek lesznek azok a legfontosabb módosítások, amelyek a jövő félévtől a közoktatást érintik – számolt be az Edupedu.ro oktatási oldal. Ennek értelmében lemondanak a félévi tanulmányi átlagokról és a félévi dolgozatokról is, csak tanév végi átlagot számítanak majd, az egy tantárgyból szükséges jegyek száma petig N+3 lesz, ahol az N a heti óraszámot jelenti. A tanároknak ugyanakkor nagyobb autonómiájuk lesz abban, hogy az év folyamán kiértékeljék a tanulók teljesítményét. Közlése szerint a módosításokat tartalmazó miniszteri rendeletet kedden bocsátják ki és ezt követően megjelenik majd a Hivatalos Közlönyben is.

A korábban már bejelentett, tervezett fontos módosítások között szerepel még, hogy az iskolák ősztől csak elektronikus naplókat használhatnak, ugyanakkor ezeket kötelezően ki kell majd nyomtatni és ily módon is archiválni.

Ami a februárra tervezett vakációt illeti, Cîmpeanu azt is elmondta, hogy a többség, vagyis 30 megye döntött úgy, hogy ezt a hónap utolsó hetében adnák ki. Bukarestben és Suceava megyében a hónap második hetét jelölték meg. Argeș, Bihar, Beszterce-Naszód, Călărași, Kolozs, Dâmbovița, Gorj, Hunyad, Teleorman és Prahova megyékben február harmadik hetét adnák ki vakációnak a tanulóknak.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!