Klaus Iohannis részt vesz az Európai Tanács rendkívüli ülésén, ahol az ukrajnai háború következményeiről tárgyalnak
2022. május 30. – 10:24
frissítve
Klaus Iohannis államfő hétfőn és kedden részt vesz Brüsszelben az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amelynek napirendjén a biztonsági helyzet és az Orosz Föderáció Ukrajna elleni katonai agressziójának következményei szerepelnek, közölte az Agerpres.
„Az európai vezetők megvitatják, hogyan lehetne további politikai támogatást, valamint humanitárius, gazdasági és pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának, beleértve azt is, hogy az Európai Uniónak fontos szerepet kell majd betöltenie a háború utáni újjáépítési erőfeszítésekben. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi válság több síkon is kihatással van a Moldovai Köztársaságra, a tanácskozáson terítéken lesz az ország ellenállóképességének megerősítéséhez nyújtandó segítség is”- tájékoztatott az Államelnöki Hivatal.
Az állam- és kormányfők megvitatják az Ukrajnából származó élelmiszerexport folytatásának támogatására irányuló konkrét lehetőségeket is.
Az európai vezetők napirendjén biztonsági és védelmi kérdések is szerepelnek majd, tekintettel az Európai Bizottság nemrégiben tett javaslataira, amelyek „a védelmi beruházások hiányának kezelésére”, valamint a tagállamok közötti együttműködés és koordináció megerősítésére irányulnak ezen a területen.
Az Orosz Föderációtól való energiafüggetlenedést célzó uniós terv, a RePowerEU keretében tett ajánlásokból kiindulva az államfők és miniszterelnökök folytatják a megbeszéléseket az energiaforrások és energia-útvonalak diverzifikálásáról is, valamint az európai energiaárak ingadozásának féken tartásáról, hogy a kiszolgáltatott kategóriák nagyobb biztonságban érezhessék magukat – közölte még a hivatal.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!