Ha a kollégái úgy döntenek, 2023-tól „gond nélkül” vállalná a kormányfői feladatokat Marcel Ciolacu

2022. május 29. – 17:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap kijelentette, neki 'a legkisebb gondja sincs' azzal, hogy 2023-ban átvegye a miniszterelnöki tisztséget, ha párttársai ekként döntenek, és őt akarják a tisztségre – tudósít az Agerpres.

„Ha párttársaim úgy döntenek, hogy én vegyem át majd a miniszterelnöki tisztséget, nekem a legkisebb gondom sincs ezzel. (...) Van egy politikai megállapodásunk. Nem tudom, hogy én leszek-e a kormányfő, vagy sem. De ismétlem, ha kollégáim akarják, én vállalom ezt a kihívást. Emiatt is örvendek annak, hogy napi szinten beszélek az aktuális dolgokról Nicolae Ciucă kormányfővel. Feltételezem, hogy a rotációt követően is fennmarad ez a hozzáállás” – fejtette ki Ciolacu a Prima TV egyik műsorában.

Arra a kérdésre, hogy fennáll-e az a lehetőség, hogy a PSD 2023-ban is Nicolae Ciucă jelenlegi miniszterelnököt támogassa, Marcel Ciolacu így válaszolt: 'Nem, van egy politikai megállapodásunk. Ha nem ő lenne a PNL elnöke, lehetséges, hogy akár ez is szóba jöhetett volna. Jelen pillanatban kizárt, hogy a PSD nem követeli magának a kormányfői tisztséget 2023-ban'.

Ami pedig azt a lehetőséget illeti, hogy induljon a következő államelnöki választásokon, Marcel Ciolacu azt mondta, hogy még nem hozott döntést ezen a téren, és nem is gondolkodott el mélyen ezen a dolgon. Rámutatott, nagyon sok pártkollégája lenne nagyon alkalmas erre a tisztségre, és megemlítette Alexandru Rafila, Sorin Grindeanu és Gabriela Firea nevét. Hangsúlyozta, a PSD-ben hosszú idő óta először vetődött fel, hogy nem feltétlenül a pártelnöknek kell az alakulat államfőjelöltjének lennie.

Ugyanakkor elismételte, hogy a szociáldemokraták kormányra lépése helyes döntés volt, és állítása szerint a jelenlegi koalíció legnagyobb előnye, hogy „a román lakosság által elvárt paramétereken belül működik”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!