A Székelykőre „kirándult” George Simion, vitt magával színes festékeket és egy zászlót is

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Gerorge Siminon, a szélsőséges AUR párt társelnöke vasárnap a Facebookján posztolt egy fotót a torockói Székelykő csúcsán található magasságjelző betonoszlopról, amely a fotó tanulsága szerint ismét román nemzeti színűre lett átfestve, sőt, egy román zászlót is kitűztek mellé. A politikus mindössze annyi megjegyzést fűzött a képhez, hogy: „Probléma megoldva!” A bejegyzésének két óra alatt máris 21 ezer lájkja lett.

Fotók forrása: Novák Katalin és George Simion Facebook-oldala
Fotók forrása: Novák Katalin és George Simion Facebook-oldala

Az egy héttel korábban erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Novák Katalin magyar államfő szintén megmászta a Székelykő csúcsát, és posztolt is róla pár fotót a Facebookján. Az egyiken éppen a csúcson lévő jelzőkő mellett látható, amely akkor még a magyar nemzeti színekben, piros-fehér-zöldben pompázott. Vélhetően ez a fotó ihlette meg Simiont, hogy egy hétvégi „túrára induljon” – vagy ami talán valószínűbb, hogy megkérjen rá valakit – és eljutasson a csúcsra némi piros, sárga és kék festéket, illetve egy zászlót is.

A közkedvelt turisztikai célpontként szolgáló Székelykő csúcsán lévő oszlop egyébként folyamatos „disputa” tárgyát képezi, és időről időre átfestik, hol a román, hol a magyar nemzeti színekre.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!