Az amerikai szenátus küldöttével tárgyalt Ciucă: az atomenergia és az ukrán gabona voltak a fő témák
2022. május 28. – 20:09
Nicolae Ciucă miniszterelnök szombaton fogadta az Amerikai Egyesült Államok szenátusának Robert Portman vezette küldöttségét, a találkozó során az atomenergetikai beruházások amerikai támogatásáról és a Románia által az ukrán gabona exportálásának megkönnyítésére felajánlott segítségről tárgyaltak, tájékoztat az Agerpres a kormány közleményére hivatkozva.
A kormány közleménye szerint Románia és a régió biztonsági helyzete is napirenden volt az orosz-ukrán háború okozta körülmények miatt.
„A román miniszterelnök ismertette az ukrán exporttal kapcsolatos problémákat, illetve Románia erőfeszítéseit a veszélyeztetett országok, különösen a közel-keleti és észak-afrikai országok élelmezésbiztonságának támogatására, valamint az ukrán gazdaság életképességének fenntartására” – olvasható a közleményben.
Ciucă elmondta, Románia felajánlotta a konstancai és a galaci kikötőt, illetve vasúthálózatát és országúthálózatát is erre a célra.
Robert Portman szenátor megköszönte Románia erőfeszítéseit, és hangsúlyozta, az általa képviselt Ohio államban jelentős román és ukrán közösségek élnek.
Emiatt az amerikai szenátor szívügye, hogy segítse hazánkat az atomenergia-projektek finanszírozásában, de a gabonaszállítás és a mezőgazdasági beruházások területén is. Robert Portman emellett támogatja az amerikai katonai jelenlétet a NATO keleti szárnyán, és véleménye szerint a Fekete-tenger térsége stratégiai fontossággal bír a szövetségesek biztonsága szempontjából.
A szenátor kifejtette továbbá, hogy az USA nagyra értékeli Románia energiafüggetlenséggel kapcsolatos döntéseit.
Nicolae Ciucă hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy Ukrajna győzelmet arasson az orosz katonai agresszió által kiváltott háborúban, „elengedhetetlen a Nyugat egysége”, különösen arra vonatkozóan, hogy „támogatást nyújt mindazon államoknak, amelyek még mindig függnek” az orosz energiahordozóktól.
Mindkét fél egyetértett abban, hogy a keleti szárny komoly katonai megerősítése, valamint a jelentős amerikai és szövetséges jelenlét biztosítása elengedhetetlen a megfelelő védelmi pozíció és az elrettentés fenntartásához a térségben – szögezi még le a kormány.
"Az Egyesült Államok számára nem létezik erősebb barát Romániánál. Szövetségesek és barátok vagyunk.
Most, amikor a régió nehéz körülményeknek van kitéve, amikor Oroszország agresszíven nyilvánul meg a régióban, ez a barátság fontosabb, mint valaha. Minden amerikai nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy hálásak vagyunk, mert Románia több mint egymillió ukrán menekültet fogadott' – állította a találkozót követően a sajtónak nyilatkozó szenátor, aki szerint a román lakosság példásan viselkedett. Portman azt is megemlítette, hogy találkozott a román gazdasági miniszterrel és a külügyminisztérium képviselőivel is.
Portman értékelte azt is, ahogyan Románia közvetlen módon is segíti Ukrajnát. Üdvözölte azt is, hogy Románia úgy döntött, bruttó hazai termékének (GDP) 2,5 százalékát fordítja a védelemre, leszögezve, az Egyesült Államok számára ez nem csupán a Romániával való kapcsolat perspektívájában fontos, hanem azért is, mert Románia ezzel példát mutat a NATO többi tagországának.
A szenátor a nukleárisenergia-beruházások amerikai támogatásáról is beszélt, kiemelve, hogy a kis moduláris (small modular reactor – SMR) atomreaktorok jó megoldást jelentenek az energiaellátásra, mivel magas szintű technológiát alkalmaznak, ezért nagyobb biztonságot nyújtanak, mint a régi technológiával készült reaktorok.
Portman beszélt még arról, hogy az egész régiónak érdeke Ukrajnát támogatni, mivel ha az oroszok nyerik meg a háborút, fennáll a veszélye annak, hogy a konfliktust átterjesztik más területekre, Transznisztriára és a Moldovai Köztársaságra, sőt Romániára is. Ugyanakkor hangsúlyozta a NATO-n belüli egység fontosságát, és meggyőződését fejezte ki, hogy ha a szövetség egységes marad, akkor az oroszok idővel tárgyalóasztalhoz ülnek.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!