Több mint nyolcezer ember kaphatott hamis oltási igazolványt Temes megyében

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Március óta nyomoz a rendőrség egy olyan bűnszervezeti hálózat után, melyen keresztül körülbelül nyolcezer személy kaphatott hamis Covid-igazolásokat. A rendőrség közleménye szerint eddig már öt házkutatást tartottak Temes és Krassó-Szörény megyében, ahol számítógépeket, mobiltelefonokat, memóriakártyákat és több merevlemezt is lefoglaltak – írja a TVR.

A hatóságok közlése szerint 2021 és 2022-ben a bűnszervezet tagjai 300 és 400 euró közötti összegeket kaptak egy-egy hamis okmányért cserébe, munkájukat egészségügyi alkalmazottak is segítették.

A nyomozás során kiderült: az érdeklődőknek semmi dolguk nem volt, csupán le kellett adniuk személyes adataikat a hálózat egyik tagjának, ezt követően, körülbelül két héten belül kiállították a nevükre a zöld igazolásokat, az illető személy adatai természetesen szerepeltek a Közegészségügyi Hatóság (DSP) rendszerében is.

A rendőrség eddig megközelítőleg nyolcezer embert azonosított, akik részesültek a körözött bűnszervezet „szolgáltatásaiból”.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!