Nagyváradon olyan iskola épül, ahol öt nyelven zajlik majd az oktatás
Hatalmas beruházás megépítésére bólintott rá a Bihar Megyei Tanács hétfőn: a tervek szerint olyan iskola épülne a városban, ahol óvodától egészen középiskoláig romániai és külföldi oktatási rendszerek szerint tanulhatnak a diákok, román és más idegen nyelveken: angolul, németül, olaszul illetve spanyolul – írta meg az Agerpres a megyei tanács weboldalán található információkra hivatkozva.
A közlemény szerint az iskola és kampusz összesen 4,5 millió euró értékű magánberuházás, az épületek megépítése mellett zöldövezeteket, játszóteret, sportpályát és parkolókat is kialakítanak a bérbe adott 8700 négyzetméteres területen, a Nagyváradi Egyetemhez közel. A beszámolók szerint körülbelül 600 diák tanulna az intézményben.


“Ez a beruházás nagy előrelépés lehet a megyénk oktatási színvonalát tekintve. A gyerekek már egészen óvodás koruktól a román mellett más idegen nyelveken is tanulhatnak. Szeretnénk, hogy a nemzetközi iskolában tanuló diákok maradjanak Nagyváradon, helyi egyetemeken tanuljanak tovább, majd végül itthon helyezkedjenek el. Ebből a megfontolásból más projektjeink is lesznek ezen a területen, például egy tudományos és technológiai park létrehozása, vagy egy gyógypedagógiai kampusz kialakítása – mondta a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Călin Gal.
A megyei tanács közlése szerint a beruházás kivitelezésére egyetlen cég, az LMN Global Invest S.A. jelentkezett a közbeszerzésen, a társaság vállalt munkaüteme szerint 2023. szeptember 15-ig megépítenék az óvodát, majd két év múlva készülne el az az épület, ahol az elemisek és az V-VIII. osztályosok járnak majd. A tervek szerint 2027-ben épülne meg a C szárny, ahol a tornaterem és a kantin is helyet kap. A középiskolások épülete maradna utoljára, ami az ígéretek szerint 2028. szeptemberére készülne el.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!