Egymilliárd euróval támogatja a környezetvédelmi minisztérium az ivóvíz – és szennyvízhálózatok fejlesztését

2022. május 20. – 17:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy egymilliárd euróval támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium a vezetékes ivóvíz- és szennyvízhálózat fejlesztést, tájékoztat az RMDSZ közleménye.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter pénteki bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a helyreállítási alapból (PNRR) mintegy 1 milliárd euróval támogatják az említett hálózatok bővítését, amely kiegészíti az uniós forrásokból megvalósuló nagyberuházások programját és az Anghel Saligny programot. A miniszter szerint nagy szükség van a vízhálózat bővítésére, mert jelenleg a lakosság közel 30%-ának nincs hozzáférése a vezetékes ivóvízhálózathoz és több mint 40%-ának a szennyvízhálózatokhoz. Emiatt Románia ellen kötelezettségszegési eljárást is indított az Európai Bizottság.

A környezetvédelmi tárca pályázatán külön finanszírozást biztosítanak a 2 ezer lakosnál kisebb közösségeknek a szennyvízkezelésre alkalmas rendszerek kialakítására. Erre összesen 260 millió euró áll rendelkezésre, és azok a települések pályázhatnak elsősorban, ahol a kedvezményezett lakosság legalább fele természetvédelmi területen él. 12 900 egyéni szennyvízgyűjtő- és tisztító rendszer kiépítésére van lehetőség.

A 2 ezer lakosnál nagyobb településeken a víz- és csatornahálózatok bővítésére, illetve felújítására 600 millió eurót különített el a szaktárca a helyreállítási alapból. Ugyanakkor megteremtette annak a lehetőségét, hogy egy ennél 30 százalékkal nagyobb összegre, azaz 780 millió euróra kössön finanszírozási szerződéseket, így biztosítva, hogy minden rendelkezésre álló támogatást felhasználnak.

„Mintegy 1600 kilométer vízhálózat és 2500 kilométer csatornahálózat építését biztosítjuk a pályázati kiírásból. A vissza nem térítendő támogatásra az önkormányzatok, az általuk létrehozott közösségi fejlesztési társulások, a regionális vízszolgáltatók, valamint az előbbiek társulásai pályázhatnak” – idézik Tánczost.

A Helyreállítási Alapból megvalósuló vízgazdálkodási beruházások pályázati útmutatóit a környezetvédelmi tárca honlapján bocsátják közvitára. A szaktárca mintegy 4 milliárd eurós beruházáscsomagot koordinál az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Programból. Tánczos Barna tájékoztatott, a következő napokban elkészülnek a települési hulladékudvarokra és intelligens hulladékszigetekre vonatkozó pályázati kiírások útmutatói is.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!