Temesvár hadat üzen a közterület-parazitáknak

2022. május 18. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Temesvár hadat üzen a Bega-partját ingyen használó teraszoknak, kluboknak és egyéb szabadidős területeknek, vagyis a közterület-parazitáknak, ahogy Dominic Fritz polgármester az intézkedést bejelentő Facebook-bejegyzésében fogalmaz.

A polgármester felemlegeti, hogy sokan évek óta úgy használják – nem kevés profitot bezsebelve – a Bega-partján található közterületeket úgy, hogy egyetlen lejt sem fizetnek utána. Állítása szerint a város több tízmillió lejes bevételtől esett el emiatt az elmúlt években.

Fritz azt írja, szerdától a városháza és a Helyi Rendőrség nagyszabású akcióba kezd annak ellenőrzésére, hogy milyen módon foglalták el a város köz- és magánterületeit, különösen a Bega-partján, és visszaszerzik, amit vissza kell szerezni. A Tion megjegyzése szerint olyan területekről van szó, amit az elmúlt évtizedekben koncessziós szerződés nélkül foglaltak el és használnak cégek, sőt több olyan eset is van, hogy illegálisan építkeztek rájuk. Az ellenőrzés során az építési engedélyeket és a működéshez szükséges iratokat ellenőrzik. Az előzetes számítások szerint mintegy 11 hektárnyi terület van, ami ugyan a városháza tulajdona, de különféle magántevékenységek zajlanak rajtuk.

„Tudom, hogy egy eddig védett darázsfészket zavarok. Perekre, lejáratásokra és manipulációs kampányokra számítok emiatt, de ez nem fog megállítani. Több millió lejt hozunk a helyi kötlségvetésbe és a Bega-partját az összes temesvári javára kamatoztatjuk” – jelentette ki Dominic Fritz.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!