Arany János Toldijával díszített élményfürdő épülhet Nagyszalontán
Elkezdődhetnek a nagyszalontai élményfürdő építésének munkálatai, miután szerdán Bukarestben aláírták a kivitelezési szerződéseket, tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Azt írják, Nagyszalontán egy új, több mint tízezer négyzetméteres épületet, illetve egy új sportkomplexumot húznak fel, amelynek díszítőelemeit Arany János Toldija ihlette. A 300 férőhelyes termálfürdőben SPA övezetet alakítanak ki pezsgőfürdővel, masszás szobákkal és egy sókamarával. Az élményfürdőben több fedett és fedetlen medence lesz a gyermekek számára csúszdás fürdővel. A fürdő főépületét úgy tervezték, hogy a külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi és a farkasok küzdelmének helyszínére, illetve a Nagyszalonta környékén fekvő egykori mocsaras nádasra. Az épületben ugyanakkor étterem és öltözők lesznek, az épület mellett pedig elegendő parkolóhely. A termál élményfürdőt várhatóan 27 hónap múlva adják át, és a beruházás értéke 98 millió lej.
Az RMDSZ egyben arról is tájékoztat, hogy Csíkmadarason 12 millió lejből művelődési házat fognak építeni. Erről is aláírták már a kivitelezési szerződést. A művelődési házban egy könyvtárat, egy 150 férőhelyes előadótermet alakítanak ki, illetve öltözők, próbatermek is helyet kapnak benne.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!