Alkotmányellenes arra kötelezni a távközlési cégeket, hogy biztosítsák ügyfeleik korlátlan lehallgatását
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán az alkotmánybíróság az elektronikus hírközlési törvénykönyv előírásainak azt az előírását, amely arra kötelezte volna a tárhelyszolgáltatókat és internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat, hogy teremtsék meg ügyfeleik lehallgatásának műszaki feltételeit az arra jogosult bűnüldöző és nemzetbiztonsági szervek számára.
A szenátus március elején fogadta el döntő házként az elektronikus hírközlési törvénykönyvet, amely az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló uniós irányelv előírásait ültetette át a romániai jogrendbe. A törvény ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 50 törvényhozója és a Nép Ügyvédje is alkotmányossági kifogást emelt.
Az USR ügyvivő elnöke, Cătălin Drulă akkor azt mondta, Romániának szüksége van az elektronikus hírközlést szabályozó törvényre, de elfogadhatatlannak tartják, hogy a büntetőeljárási törvénykönyvbe illő előírások szerepeljenek egy olyan jogszabályban, amely nem ezt a területet hivatott szabályozni. A párt képviselői úgy vélték, a törvénykönyv 10. cikke „túlzott hozzáférést” biztosít a hírszerző szolgálatok számára a romániai szerverek információforgalmához. „A Román Hírszerző Szolgálat jelenleg is átkutathatja az információs rendszereket, ehhez azonban engedélyre van szüksége, és ez így van rendjén” – állt akkori közleményükben, amely szerint a cikkely szövege nem világos és nem egyértelmű, az előírások a polgárok magánéletébe való beavatkozáshoz és alkotmányos jogaik indokolatlan korlátozásához vezethetnek.
Az alkotmánybíróság szerdai, egyhangúlag hozott döntése alkotmánysértőnek minősítette a jogszabály kifogásolt 10-es cikkelyét. A testület a cikkely kapcsán a kiszámíthatóság hiányát kifogásolta, illetve leszögezte, „a biztosítékok hiánya visszaélésekre adhat lehetőséget az adatmegőrzési és -tárolási tevékenységek terén, és így sérülhet az egyén családi és magánélethez való joga, a véleménynyilvánításhoz való jog, illetve a levéltitok.”
Az MTI azt is megjegyzi, hogy a testület azt az előírást is alaptörvénybe ütközőnek ítélte, amely lehetővé tette volna a távközlési infrastruktúra telepítését a települések zöldövezetébe. Ez a rendelkezés sérti az egészséges környezethez, illetve az egészség oltalmazásához való alkotmányos jogot.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!