Elégedetlen önmagával az EMNT élére újraválasztott Tőkés László

2022. május 8. – 09:15

frissítve

Elégedetlen önmagával az EMNT élére újraválasztott Tőkés László
Fotó: Tőkés László sajtóirodája

Másolás

Vágólapra másolva

Az össznemzeti magyar összefogás ragyogó sikerének tartja a magyarországi országgyűlési választások eredményét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségében megerősített elnöke. Tőkés László kijelentette: önmagával is elégedetlen, amiért nem tudott többet tenni az autonómia elfogadtatása ügyében.

Tőkés László az EMNT szombati sepsiszentgyörgyi tisztújító küldöttgyűlésén tartott beszámolójában az MTI tudósítása szerint elmondta: „A külhoni magyarság hálával tartozik Orbán Viktor nemzeti kormányának a határokon átívelő nemzetegyesítés eme fényes győzelméért, háláját pedig cselekvő hozzájárulásával juttatja kifejezésre”. Úgy vélte: a nemzeti-polgári oldal kétharmados győzelme, a békét, a biztonságot és az elszakított nemzetrészek megerősödését jelenti a Kárpát-medencében.

Az elnök elmondta azt is, túlzás a magyar nemzetpolitika 12 éves sikertörténetéről beszélni, mert autonómia nélkül beolvadás vár az erdélyi magyarságra. Felidézte: egy nemrég tartott könyvbemutatón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sikertörténetnek minősítette az elmúlt 12 év nemzetpolitikáját, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár pedig világszerte is egyedülállónak mondta a magyar nemzetpolitika eredményeit. Az EMNT elnöke Kalmár Ferenc miniszteri biztost idézve fogalmazta meg a „rideg valóságot”: autonómia nélkül beolvadás vár az erdélyi magyarságra.

„Kárpátaljai közösségünk válságos állapota híven jelzi túlélési esélyeinket. Nem győzelmi ünnepre kell harangozni, hanem a vészharangot kell megkongatni” – jelentette ki. Hozzátette: az EMNT is a „cselekvő nemzet” hadrendjébe sorakozik fel, és „utolsó erejéig kész folytatni a küzdelmet közösségi autonómiáért, önámítás és megalkuvás nélkül, köszönettel azért és elvárással aziránt, hogy a magyar hazára mindenkor számíthat”.

Tőkés László beszédében méltatta azokat az eseményeket, amelyek az elmúlt években az erdélyi magyar politika új egységének irányába mutattak. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) 2018 januárjában aláírt hárompárti autonómianyilatkozatához nem sikerült cselekvési tervet is illeszteni. Úgy vélte: erre az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító kolozsvári nyilatkozat 30. évfordulóján, idén ősszel nyílik lehetőség.

Tőkés László hasonló fontosságúnak tartotta a magyar-román párbeszéd folytatását és a megegyezés keresését. A mindenkori román államhatalom beleegyezése nélkül ugyanis szerinte nem valósítható meg a magyar közösségi önrendelkezés. Hozzátette: az EMNT ezért rendezi meg évről évre a román-magyar értelmiségi konferenciáit.

A küldöttgyűlésen újraválasztották az EMNT élére Tőkés Lászlót, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre. A jelölés elfogadásakor a politikus úgy értékelte, önmagával is elégedetlen, amiért nem tudott többet tenni az autonómia elfogadtatása ügyében, és azt látja, hogy beszűkül az EMNT politikai és cselekvési tere. Hozzátette: nehezen vállalkozik a tisztség betöltésére, de ha a küldöttgyűlés megtiszteli a bizalmával, igyekszik megtenni, amit tud.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!