Az idei Szociológus Napokon a krízisen lesz a fókusz

Május 11-13. között zajlanak a Szociológus Napok, amelyet a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, valamint a Max Weber Szakkollégium immár tizenkettedik alkalommal szervez meg.
Az idei háromnapos rendezvényen a krízishelyzetekre fókuszálnak. A rendezvény előadásai főként az ukrajnai háborúra és a koronavírus-járvány hatásaira reflektálnak.
Május 13-án, pénteken délután 3 órától műhelybeszélgetés is lesz: Társadalmi változás Aranyosszéken címmel, a 2021. évi szakmai gyakorlat tanulságait mutatják be a szakemberek.
Szintén pénteken egy kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, a társadalomtudományok alkalmazhatósága a kistérségi vidékfejlesztésben témájában. Itt Csák László, Letenyei László, Kerekes Kinga, Pásztor Gyöngyi, Vákár István, Veres Valér beszélgetnek, az eseményt Kiss Dénes moderálja.
A szervezők a Szociológus Napok alkalmából esszépályázatot is hirdettek, a felhívásban a tizennyolcadik születésnap vízválasztó eseményéről, a „felnőtté válás” komplex jelenségéről várnak írásokat. Az esszék beküldésének határideje 2022. május 8.
A szakmai napok helyszíne a kolozsvári BBTE Szociológia és Szociális Munka kar épülete (Plugarilor/Dostoievskij (Szántó) utca 34. szám). További részletekről az esemény weboldalán lehet olvasni.
A Szociológus Napok a KAB Szociológia és Demográfia Szakbizottságával, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségével (RODOSZ) társszervezésben valósul meg.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom