Tűz ütött ki egy szászfenesi tömbházban vasárnap – tájékoztat a Kolozsvári Rádió. A Tölgyfa utcában található négyemeletes tömbház második emeletén található lakásban keletkezett tűz.
A cluj24.ro a Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy a tűzben személyi sérülés egyelőre nem történt. A hivatalos szervek négy speciális járművel, egy létrás tűzoltóautóval, illetve megelőző jelleggel a rohammentő szolgálat egyik egységével szálltak ki a helyszínre. A tűz okairól egyelőre semmit nem lehet tudni.
Frissítés: A cluj24.ro azt írja, hogy a SMURD egységei elláttak a felső végtagjain és az arcán égési sérüléseket szerző férfit. Az eszméleténél lévő áldozatot ez után kórházba szállítottak. A férfi egyedül volt a lakásban, ahol a tűz keletkezett. Az újság a szomszédok – akik a férfira nyitották az ajtót – elbeszélése alapján azt írja, hogy a tűzhelyen felejtett fazékból keletkezett a tűz a lakásban.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás