Leomlott egy híd Vrancea megyében. A szakértő szerint a romániai hidak harmada nem biztonságos

2022. május 1. – 15:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este leszakadt a Putna folyó fölött átívelő egyik híd egy Vrancea megyében. A Vulturu és Vadu Roșca településeket összekötő úton lévő hídon nem közlekedett senki, amikor a baleset történt, így az esetnek nincs sérültje. A híd tavaly óta felújítás alatt volt.

Cătălin Toma, a Vrancea megyei tanácselnök az eset kapcsán azt írta a Facebook oldalán, hogy az elmúlt napok csapadékos időjárásnak eredményeként a híd lábánál található partszakaszt elmosta a víz, és ez vezetett annak leomlásához. Állítása szerint elfogadhatatlan, hogy ez megtörtént, és a megye tanács magyarázatot követel a híd felújítását végző cégtől, hogy megtettek-e minden szükséges óvintézkedést.

Az Obesvator News által megszólított Ionuț Ciurea, a Pro Infrastruktúra Egyesület elnöke szerint a romániai hidak harmadát le kellene zárni, mert nem biztonságosak. Állítása szerint az országban található 4500 közúti híd közül mindössze 30 százalék van kifogástalana állapotban, 38 százalékuk ugyan kielégítő az állapota, de karbantartási munkák hiányában nagyon gyorsan tönkre mehetnek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!