A sepsiszentgyörgyi román színház igazgatója: Szent György miért ne képviselhetné a város minden lakóját?

2022. április 22. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenlegi címer is tisztességesen és tiszteletteljesen képviselheti Sepsiszentgyörgy románságát, állítja Anna Maria Popa, a városban található Andrei Mureșanu Színház igazgatója, aki egy Facebook-bejegyzésben reagált a brassói táblabíróság szerdai ítéletére, amelyben érvénytelenítették a város zászlóját tavaly júniusban jóváhagyó kormányhatározatot.

A zászlót jóváhagyó kormányhatározatot két egyesület támadta meg a brassói ítélőtábla közigazgatási részlegén, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Dan Tanasă nevével fémjelzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Azt nem lehet tudni pontosan, hogy mi volt a kifogásuk, Antal Árpád korábban azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint a határozatot megtámadó két szervezet a „románok jelenlétére” utaló jelképeket hiányolja.

Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala

„A címer a város történelmét foglalja magába: az erődöt, a templomot, a napot, a holdat és a sárkányt legyőző Szent Györgyöt. (…) Én, mint ennek a városnak a román állampolgára, tisztességesen és tiszteletteljesen képviseltnek érzem magam. Sokkal jobb, mintha egy dák szimbólumot vagy egy olyan érmét tartalmazna, melyhez a város egyáltalán nem köthető. Miért kell a románoknak egy dák farkas vagy pénzérme ahhoz, hogy képviselve érezzék magukat? Miért ne képviselhetné egyformán a város minden lakóját Szent György, ez a minden vallásban jelen lévő és minden etnikum által tisztelt keresztény szimbólum? Egyáltalán miért vita tárgya ez a téma? Hány igazán komoly problémánk van, olyanok, amelyekre együtt megtalálhatnánk a legjobb megoldást, de mi ehelyett a zászló problémáján rugózunk?” – érvelt az igazgató.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!