AB: alkotmányellenes a tervezet, mely megengedné a diákoknak, hogy tanítás után is használják az iskolai sportpályákat

2022. április 06. – 18:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jogszabályt Tudor Pop, az USR képviselője kezdeményezte, de a kormány megtámadta a tervezetet, az Alkotmánybíróság pedig a kormánynak adott igazat.

Az alkotmánybíróság helyt adott szerdán a kormány óvásának és alaptörvénybe ütközőnek ítélte azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna a diákok számára az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.

A testület közölte, hogy szavazattöbbséggel alkotmányellenesnek minősítette a 2000/69-es törvényt módosító tervezetet, írja az Agerpres hírügynökség.

Tudor Pop, a jogszabályt kezdeményező Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője január 19-én tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a kormány megtámadta az alkotmánybíróságon a diákokat az iskolai sportpályák használatára feljogosító törvénytervezetet. A politikus szerint ez „támadás a gyermekek és a serdülők egészsége ellen”, akiknek nagyon kevés mozgásra és sportolásra alkalmas hely áll rendelkezésre.

Tudor Pop akkor azt mondta, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök január 13-án nyújtott be panaszt az alkotmánybírósághoz a parlamentben elsöprő többséggel megszavazott törvénytervezet ellen. A kormányfőt szerinte valószínűleg a jogszabálytervezetet végig ellenző tanügyminiszter „csapta be” azzal, hogy „jó ötlet zárva tartani az iskolaudvarokat”.

„Nem tudom, mi a baja Cîmpeanu miniszter úrnak a sportolni és mozogni vágyó gyerekekkel és tinédzserekkel, de ellenkezésének valószínűleg köze van azoknak az iskolaigazgatóknak a lobbizásához, akik szemrebbenés nélkül bérbe adják az iskolai sporttermeket” – fejtette ki az USR-s képviselő.

Pop szerint botrányos, hogy a gyerekeket és a tinédzsereket távol tartják az egyetlen olyan helytől, ahol biztonságosan sportolhatnak és szabadidős tevékenységeket folytathatnak, és mindezt egy olyan időszakban, amikor a diákok körében járványszerűen terjed az elhízás, túl kevés a sport- és testnevelésóra, Románia pedig az ülőmunka és a szív- és érrendszeri betegségek „európai bajnoka”.

A politikus megjegyezte: az alkotmánybírósághoz benyújtott panaszában a kormány azt kifogásolja, hogy a testnevelési törvényt módosító tervezet nem fogalmaz egyértelműen, pedig a módosított cikkely csak azt írja elő, hogy a tizenéveseknek és a gyerekeknek tanítási időn kívül joguk van ingyen használni a szabadtéri iskolai sportpályákat.

„Remélem, hogy az alkotmánybíróság az ügyet érdemben és 2000/69-es testnevelési törvény szellemében fogja elbírálni” – mondta januárban az USR képviselője.

Az alkotmánybíróság azonban most a kormánynak adott igazat, és a tervezetet alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította.

Frissítés:

Ionuţ Moşteanu, az USR szóvivője bejelentette, hogy Tudor Pop képviselővel közösen ismét benyújtják a szóban forgó törvénytervezetet.

Fotó: Mary Taylor/Pexels

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!