Zsigmond Csilla: A határon túli politikai szervezetek kényszerpályán mozognak, és egyre erősebb függőségi viszonyba kerülnek a Fidesszel

2022. április 04. – 14:10

Zsigmond Csilla: A határon túli politikai szervezetek kényszerpályán mozognak, és egyre erősebb függőségi viszonyba kerülnek a Fidesszel
RMDSZ-es politikusok a Fidesz eredményváróján, április 3-án – Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor sikeresen tematizálta az ukrajnai háborút a választási kampány utolsó heteiben, ám az RMDSZ elnökének az orosz-ukrán konfliktusról teljesen más véleménye van. Okozhat-e feszültséget a két narratíva ütközése? Van-e lehetőségük a kisebbségi magyar politikusoknak önálló véleményt is megfogalmazni? Hogyan alakulhat a magyar-magyar viszony az elkövetkező négy évben? Az április 3-i országgyűlési választások kapcsán Zsigmond Csilla társadalomkutatóval készítettünk gyorsinterjút.

A szociológus elmondta, hogy számára a Mi Hazánk eredménye és a Fidesz kétharmados győzelme is meglepetés volt. Aggódva figyeli, hogy Magyarországon erősödik a szélsőjobboldali diskurzus, és az is nyugtalanító, ahogyan Orbán Viktor az ukrajnai háborús helyzetet belpolitikai haszonszerzés céljából felhasználta.

Az elemző a határon túli kisebbségi politikai alakulatok helyzetére is reflektált, amelyek szerinte abszolút függőségi viszonyba kerültek az újrázó kormánypárttal, azonban az önállóságuk feladásának meglesz az ára, ugyanis politikai kényszerpályára kerültek. Az ellenzéki vereségre reflektálva Zsigmond Csilla kiemelte, hogy nemcsak a széthúzó koalíció volt az oka a gyenge eredménynek, hanem strukturális okok is állnak a háttérben: a Fidesz felé lejtő választási rendszer, illetve a beszántott közmédia, amely már évek óta pártszócsőként működik.

Zsigmond Csilla szociológus, kutatási területei között fontos helyet foglal el a politikai szociológia és az identitáskonstrukciók. 2005-2014 között főállású tanársegéd volt a Sapientia–EMTE Társadalomtudományi Intézetében, Csíkszeredában. 2011-2013 között a Budapesti Corvinus Egyetem vendégoktatója és a Sapientia–EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán volt óraadó tanár. 2016-2019 között a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) budapesti ügyvezetője. 2019 júliusától az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének kutatója.

Számított-e erre az eredményre?

A Fidesz győzelmére igen, erre a mindent elsöprő kétharmados többségre nem, bár ezt is vizionálták. Számomra azonban a legfájdalmasabb az, hogy egy könyvdaráló, oltásellenes, náci nézeteket valló párt ekkorát tudott kaszálni Magyarországon. És nem a Fidesztől vették el a szavazókat, hanem az ellenzéktől. Az ellenzéki összefogás eredménye csalódás minden résztvevő számára, nem erre az eredményre számítottak, bár az előrejelzésekben, gondolok itt elsősorban a Mediánra, a pontosan a választási rendszerből fakadó egyenlőtlenségek felmérése alapján egy több mandátumos, szinte kétharmados Fidesz-győzelmet jósoltak meg.

Mi az, ami az ellenzék ilyen mértékű szétesését okozta?

Vannak strukturális okai is. A magyar választási rendszer igencsak lejt a Fidesz felé, ezt már korábban nagyon sokan elemezték, tehát nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy milyen választási rendszerről beszélünk.

Egy másik strukturális okot is megemlítenék: Magyarországon a közszolgálati média nem tölti be funkcióját, és valójában egy pártmédiaként, kormánymédiaként működik. Ebben amellett, hogy a demokrácia szempontjából végig lehet gondolni, hogy mit jelent, ha nincs közszolgálati média, kampány szempontjából is óriási jelentősége van. Az összes többi párt hátrányos helyzetbe került, főként vidéken: azokon a kis, zárt településeken, ahol a Fidesz a legnagyobb győzelmet aratta, pontosan ennek az általa uralt médiatérnek a segítségével érte ezt el.

Az ellenzéki összefogás több pártja, így a DK és a Jobbik is Márki-Zay Pétert nevezte meg, mint a vereség fő okozóját.

A kampány során egyértelművé vált, hogy Márki-Zay Péter nem tudja megfelelően megszólítani a szavazókat.

A tavaly őszi előválasztások során az ellenzéknek volt egy felfelé ívelő pályája, volt egy mobilizációs képessége, belépett a politikai tematizálás mezőjébe, és átmenetileg nem a Fidesz tematizálta a politikai diskurzust, hanem az ellenzéknek is sikerült. Azonban ez a felfutás csak az előválasztásig tartott.

Akkor volt Márki-Zay Péternek egy felhajtó ereje, Karácsony visszalépett, és az MZP-Dobrev közötti második fordulóból Márki-Zay került ki győztesként az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének. De ezt a friss karaktert, hangot nem sikerült a következőkben tovább építenie. Ebben a jelölt habitusa is szerepet játszott, azon is érdemes elgondolkodni, hogy jó irány volt-e MZP jobboldali-konzervatív értékrendjére ráerősíteni, ez volt-e az a diskurzus, amellyel a bizonytalanokat, a Fidesztől elszakadókat meg szerették volna szólítani.

De azért bizonyára nem lehet csak MZP-n számon kérni a vereséget…

Nem működött jól az Egységben Magyarországért koalíció. Ez egy erőltetett összefogás volt: a politikai paletta egészen más szegmensén elhelyezkedő pártok koalíciójáról beszélünk, amelyek más körülmények között soha nem léptek volna koalícióra egymással. A köztük zajló feszültségek megnyilatkoztak a kampány során is. Azonban a Fidesz ilyen méretű győzelmének az egyik magyarázata inkább az, hogy az ellenzék említett tematizációs képessége a kampány utolsó időszakában erősen lecsökkent.

Az ukrajnai háború is alaposan átírta a forgatókönyveket, mintha Orbán jobban kihasználta volna ezt.

Az ellenzék az egyenlőtlen média-megjelenítés miatt ebben is alul maradt. Orbánék vitték a prímet a békepárti narratívával, és kiosztották a szerepet az ellenzéknek, így lett belőlük a háborút támogató politikai szövetség. Egyébként Márki-Zayék a Nyugat – Kelet törésvonalat szerették volna bevinni a közéletbe, de az ukrajnai háború új helyzetet teremtett; az ezzel kapcsolatos diskurzust Orbánnak sikerült leuralnia, és a saját politikai közössége felé olyan narratívát állított fel, amellyel előnyt szerzett az ellenzékhez viszonyítva. Ez egy fontos momentum volt.

Az RMDSZ a „folytatásért” kampányolt, milyen lesz a következő négy év, ha a magyar-magyar kapcsolatokat nézzük?

Nemcsak az erdélyi magyar, hanem az összes határon túli magyar kisebbségi politikai szervezet függőségi viszonyban van a Fidesszel.

Már évek óta egy egyértelmű hierarchikus viszony alakult ki a magyarországi kormánypárt és a kisebbségi magyar politikai alakulatok között.

Annak a történetét, hogy hogyan sikerült eljutni az egyenrangú partneri kapcsolattól ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, ismerjük. Most azonban az a kérdés, mi lesz a következménye annak, hogy a valódi dialógus ezek között a politikai alakulatok között megszűnt. Tanúi voltunk annak, hogy egyre jobban beszűkült ezeknek a kisebbségi magyar politikusoknak a mozgástere, és azt gondolom, hogy ha ez a trend folytatódni fog, akkor komoly belpolitikai feszültségek forrása lehet ez az RMDSZ-nek a román kormányban betöltött szerepe miatt, ugyanis a román külpolitika homlokegyenest ellenkező irányba mutat, mint az orbáni elképzelések.

Románia kategorikusan a NATO és az EU, illetve az Egyesült Államok partnereként lép fel. Most, hogy vége a kampánynak, elképzelhető, hogy a magyarországi diskurzus is változni fog?

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjával Orbán Viktor egy olyan mértékű európai elszigetelődést idézett elő Magyarország tekintetében, amilyenre a második világháború óta nem volt példa. Annak ellenére, hogy a háború február 24-i kitörése óta Magyarország minden nemzetközi szankciót megszavazott, épp úgy, mint minden más EU-s ország, ha ennek a magyarországi tematizációját figyeljük meg, és hogyan jelent meg mindez a már említett közmédiában, akkor teljesen más képet kapunk. Ennek a kettősségnek azonban ára van: a háború belpolitikai, választási célra való felhasználásának az árát Orbán meg fogja fizetni. Már nemcsak Brüsszel határolódik el az orbáni politikától, hanem a V4-ek is egyre inkább távolodnak a magyarországi partnertől: a szlovén miniszterelnök a távolságot keresi, a lengyel-magyar barátság is történelmi mélypontra került.

A háborús valóság beáldozása belpolitikai haszonszerzés céljából beszűkíti Orbán mozgásterét a nemzetközi politikai porondon, és ennek előbb-utóbb meglesz a negatív hatása, pont amiatt, hogy a kétharmados többséget ennek a realitásnak a deformálásával érte el.

Ez például feszültséget okozhat a már említett magyar-magyar viszonyban is? Hisz miközben Kelemen Hunor gratulált Orbán Viktornak, ugyanaznap egyértelműen elítélte a bucsai mészárlást is.

Az RMDSZ elnöke nemcsak tegnap állt ki az áldozatok mellett, hanem már a háború kitörése után megtette. Nagyon határozott és nagyon korrekt megnyilvánulásai voltak, méltó egy romániai parlamenti párt elnökéhez, a román miniszterelnök-helyetteshez. Egy olyan politikusé, aki felméri azt is, hogy a saját közössége egy másik ország kisebbségeként létezik. Ez már valóban feszültségforrás lehet Orbán és az RMDSZ között. Az ukrajnai háború egy olyan pont, amelyben nem hiszem, hogy az RMDSZ politikusai jól érzik magukat, amikor a Fidesz diskurzussal szembesülnek.

Egy kiegyensúlyozott partneri politikai helyzetben erről is egészséges vitákat kellett volna látnunk. Hogy miért ferdíti el a kormánymédia az orosz-ukrán konfliktus összképét, miért nem lehet egyértelműen kimondani, hogy Putyin az agresszor és Ukrajna az áldozat? Nem volt és egyelőre úgy tűnik, nem is lesz ilyen vita.

Ára van ennek a függőségnek. A mindenkori magyar kormánnyal kell egy közelség, de nem egészséges, hogy ugyanakkor nincs egy bizonyos távolság is. Hiszen gyakran adódhat olyan alkalom, hogy a kisebbségi politikai alakulatnak önállóan kellene döntenie. Ha ezt nem teszi meg, akkor a saját kisebbsége számára fontos témákban gyakran kerülhet kényszerpályára, amikor meg sem tudja jeleníteni azt a véleményt, amely a közösség számára fontos volna. Ezt a szabadságot beáldozni – stratégiai hiba.

Most, hogy lecsengett a politikai versenyfutás elképzelhető-e, hogy változik a magyarországi háborús diskurzus? Orbán Viktor Zelenszkijt is kitámadta győzelmi beszédében.

A háború számos következménye Magyarországot is érinteni fogja. Ahhoz, hogy ennek a gazdasági súlya elviselhetőbb legyen, ahhoz uniós forrásokra lesz szükség. Már csak ezért is azt gondolom, hogy enyhülni fog Orbán Ukrajna-ellenessége. Plusz az EU is abba a helyzetbe került, hogy szembe kell néznie azzal, hogy milyen kihívásokkal jár az, hogy ha a populista politika ilyen mértékű térhódítása következik be. Mi van akkor, ha a közmédia beszántását tényleges szankciók nélkül lehet meglépni? A mai európai helyzet egész más, mint a február 24-i helyzet, és ez negatívan fog kihatni Magyarországra.