Erdélyi értelmiségiek egy csoportja az Eurotrans Alapítvány és a Demokrácia Központok átvilágítását kéri a mezőn talált levélszavazatok ügyében

2022. március 31. – 21:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport szerint a felelősség hárítása és a figyelem elterelése nem fogadható el azon szervezetek részéről, akik a szavazók regisztrációs kampányát szervezték.

A Marosvásárhely melletti Jedden, egy mezőre kidobott és részben megégetett szavazólapok ügyének belső kivizsgálására szólította fel a levélszavazatok gyűjtésében aktív szerepet vállaló politikai szervezeteket a Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport.

Az erdélyi értelmiségiek azt követően szólaltak fel, hogy az RMDSZ szerint a kidobott levélszavazatok ügye nem több mint provokáció.

Szerintük sokkal inkább az a valószínű, hogy választási csalás történt,

nem pedig az, amit a levélszavazatok gyűjtésében aktív szerepet vállaló RMDSZ mond, amelynek politikusai szerint egyértelműen provokációról van szó.

Egyébként a szavazatok gyűjtéséből az RMDSZ mellett annak egyik szervezete, az Eurotrans Alapítvány illetve az EMNP-EMNT és a hozzájuk köthető Demokrácia Központok vették ki a részüket.

„A felelősség hárítása és a figyelem elterelése nem fogadható el azon szervezetek részéről, akik a szavazók regisztrációs kampányát szervezték, a szavazatok összegyűjtését és szállítását nyilvánosan is felvállalták” – írják.

Az értelmiségiek azt is megjegyzik, nem azokat kell elítélni, akik komolyan veszik a csalás gyanúját, hanem át kell világítani az ügy kapcsán elsősorban az Eurotrans Alapítványt és a Demokrácia Központokat, hiszen az eset „súlyos visszaélés gyanúját ébreszti föl”. Ezt a gyanút alaposan és szakszerűen ki kell vizsgálni, azonosítani kell azokat, akik felelősek ezért a visszaélésért, teszik hozzá.

Egyébként a Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport korábbi, január 28-án kiadott állásfoglalásában kérte a külhoni szavazás átláthatóságának és ellenőrizhetőségének biztosítását, hiszen szerintük ez minden erdélyi magyarnak közös érdeke.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!