Levélszavazatok: megsértődött a Román Posta, amiért az erdélyi politikusok „lejáratják őket”

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Lejáratásnak minősítik a kommunikációs kampányt.

A Román Posta közleményt adott ki a vállalatot is érintő kommunikációs kampány kapcsán. Szerintük egyenesen lejáratásnak minősül a magyar nyelvű sajtóban és Erdély-szerte több közösségi médiaoldalon is terjedő szlogen, miszerint a levélszavazatok kézbesítését ne bízzák rájuk – írta meg a G4media portál.

Az intézmény nyilatkozatában külön kiemeli az Erdélyi Magyar Néppárt hirdetéseit, ahol arra kérik a szavazókat, semmiképp ne a posta szolgáltatásán keresztül küldjék a borítékokat, hanem inkább az EMNP és az EMNT által nyújtott lehetőségekhez folyamodjanak.

„Egy ellenőrzés folyamán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az EMNP felkérésére a marosvásárhelyi Gaga rádióban adásba került egy reklám, melyben arra kérik az embereket, hogy ne használják a mi szolgáltatásainkat, hanem alternatív módszereket keressenek.

Szintén az Erdélyi Magyar Néppárt Facebook-oldalán látható, hogy Erdély több településén szórólapokat osztottak szét, amelyeken ugyanaz a becsmérlő üzenet található. A »postai szolgáltatások« kifejezésnek a román postával való asszociációja nyilvánvaló, mivel nincs más olyan postai szolgáltató, amely ilyen típusú levelezést bonyolítana le Romániában” – írják a közleményben.

Ugyanitt leszögezik, hogy a magyar választások kapcsán a postások „kifogástalanul” osztottak volna szét több mint 300.000 szavazólapot tartalmazó borítékot, illetve ugyanígy visszaküldték volna azokat a Választási Hivatalnak.

A Román Posta által kifogásolt üzenetet egyébként nemcsak az EMNP intézményei, de az RMDSZ Eurotrans Alapítványa és a szövetség politikusai is hangoztatták.

A levélszavazásról itt írtunk bővebben.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!