Környezetvédők: ne lépjen érvénybe a törpe vízerőművek építését védett területen engedélyező módosítás!

Több környezetvédő civil szervezet, köztük a Bankwatch România, az Agent Green, a Natura 2000-es Koalíció Föderációja, a Declic és a Greenpeace is Renate Weberhez, a Nép Ügyvédjéhez, illetve Klaus Iohannis államfőhöz fordultak a védett területekre vonatkozó törvény múlt héten elfogadott módosítása miatt – írja közleményében az Agent Green.

A törvény lehetővé teszi a védett természetvédelmi területeken található törpevízerőművek befejezését. A képviselők a törvény megszavazását azzal indokolták, hogy az energiaválság miatt kiegészítő villamosenergia-termelést kell biztosítani. A környezetvédő szervezetek azt állítják, hogy a mostani módosítás miatt a romániai Kárpátok egyetlen még szabadon áramló hegyi folyójának, a Zsil folyónak a pusztulásához vezet, valamint számos más ökológiailag és tájképileg rendkívül értékes hegyi folyónak/pataknak (köztük Ratosnya, Ilva, Bisztra, Bereck) a megsemmisülésével jár.

Azt írják, hogy a törvényjavaslatot hatástanulmány hiányában, az alkotmányos és európai jogi rendelkezések megsértve szavazták meg. Éppen ezért azt kérik a Nép Ügyvédjétől, hogy értesítse az alkotmánybíróságot a jogalkotási folyamat törvénytelensége miatt, és felszólítják Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt.

„Ez a törvény nem segít bennünket sem az energiafüggetlenség elérésében, sem a természet megóvásában. Ez súlyosan sérti a demokráciát és az európai értékeket. Arra kérjük a hatóságokat, hogy állítsák le a védett területek lerombolását” – mondta Cătălina Rădulescu, a Bankwatch és az AgentGreen ügyvédje. Roxana Pencea Brădățan, a Declic kampánykoordinátora szerint rendkívül alacsony és sporadikus energiatermelés miatt áldozzák fel ezeket a folyókat. Esetenként ezeknek nagyobb a pozitív környezeti hatásuk, mint vízenergia-termelésből származó gazdasági előny.

A múlt héten elfogadott törvényjavaslatot az RMDSZ mind a 17 ülésen jelenlévő képviselője megszavazta.

Egy korábbi Facebook-posztjában az Agent Green azt állította, a törvényjavaslat nyomán többszáz millió euró közpénzt költhetnek el olyan vízerőművekre, amelyek aztán az ország energiaszükségletének legfeljebb 0,5 százalékát fedezik.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!