A „TGM-hatás”: a fogalmi elméletalkotás esélyei ma is nyitottak
2022. március 29. – 17:25
A TGM-hatás tömör és jelzésértékű címmel szerveztek konferenciát az ELTE-n a 73 éves Tamás Gáspár Miklós kolozsvári filozófus tiszteletére.
Erről a lényeget közvetlenül kimondó rövidségről azonnal az ünnepelt egyik publicisztikája jutott eszembe, hiszen a nemrég megjelent, vaskos Antitézis és számos hosszabb esszé mellett ő jegyzi a magyar közírás legrövidebb cikkét is. Hadd idézzem az Antifá-t: „Aki nem antifasiszta, nem fasiszta. Csak egy kicsit.”
Az magyar közéletben egyedülálló értelmiségi – akit követői is vitatnak, de ellenfelei is elismernek –, szellemi teljesítményét Radnóti Sándor filozófus, esztéta méltatta, diszkrét távolságból bebiztosított kritikai pontok felvázolásával. Elmesélte, hogy talán 40 évvel ezelőtt azt mondta neki Tamás Gáspár Miklós, hogy: „Aki szeret, követ”. „De én szerettem, s nem követtem” – hangzott a válasz négy évtizednyi távolságból.
Radnóti kifejtette, hogy TGM gondolkodásával való „rézsútos viszonya” abban áll, hogy képtelen elfogadni az ünnepelt életművében kifejtett gondolatait „a maguk zárt összefüggésében és perspektívájában”, amely megítélése szerint nem plurális, nem párbeszédképes – így a közhídelemmel ellentétben nem is polemikus alkatot takar. De ezzel együtt ez a filozófia az igaz ismeretre törekszik. Emellett Radnóti elismerő híve TGM „történelmi anyagban gazdagon terhelt, vastag gondolkodási stílusának, és sok egyedi kritikájának, felismerésének”.
A kolozsvári gondolkodó alkatát „érzülete alapján” romantikusnak nevezte, aki olyan szenvedélyes személyességgel gondolkodik, mint Rousseau, Fichte vagy Nietzsche, illetve akinek a remény és a kétségbeesés közötti feszültségben születik meg „pesszimista, metszően éles kultúrkritikája”, és a hegeli-marxi tragikus-démonikus filozófiája (lásd az Antitézis-t).
Bár Tamás Gáspár Miklós olyan kortárs társadalomkritikus szerzők között helyezkedik el, mint Moishe Postone, Jacques Rancière, Antonio Negri, Slavoj Žižek, Alain Badiou, műfaja az esszé és a publicisztika. És ezt a típusú filozofálást el kell ismernünk, hacsak nem akarjuk elvitatni Voltaire, Hume, Diderot, Kierkegaard és a fiatal Lukács György filozófiai teljesítményét is. Ugyanakkor, a már említett hegeli-marxi radikális antikapitalista filozófiája Radnóti megítélése szerint liberális nézőpontból „aggasztó”, sőt „riasztó” lehet.
„Mindazonáltal kétségtelen, nagy íróként és a világállapot – benne a magyar nyomorúság –, kérlelhetetlen és el nem téríthető mély kritikusaként, műve nemzetékem kevés fennmaradó teljesítménye közé tartozik”
– zárta TGM méltatását Radnóti. E méltatás után nem lehet meglepő, hogy amint a konferencián is elhangzott, arra a bizonyos TGM-hatásra elsősorban a baloldali gondolkodók elméleti fejtegetéseiben bukkanhatunk rá, hiszen az életmű nem csak a filozófusokat ihlette meg, hanem kihívást jelent a szociológiát, a közgazdaságtant, a kultúra- és irodalomtudományt, a jogot és a politológiát művelők számára is. Már akik érzékenyek az ilyen típusú kritikai árnyalatokra.
Bár a konferencia szervezőinek a perspektívájába ez nem került bele, újságíróként kénytelen vagyok megjegyezni: Tamás Gáspár Miklós hatását a napi sajtóban közölt publicisztikáin és kisesszéin keresztül is kifejtette. Így a felsorakoztatott tudományos diszciplínák megjelenítése mellett helyet kaphatott volna olyan gyakorlati vonatkozás is, ami a közvitát, a közbeszédet, a publicisztikát és általában az újságírást érinti – még akkor is, ha ezek nem olyan aspektusok, amelyek egy tudományos konferencia keretébe jól illeszkednének. Viszont ne legyünk igazságtalanok: üdítő volt látni, hogy az egyetem nyitott volt a civil-aktivista szféra felé, belefért Kövesdi Veronika előadása is.
A magyarországi és erdélyi előadások zöme nehezen emészthető nyelvezettel, alig követhető fogalmiság igénybe vételével volt megtartva, aminek végigkövetése egy bölcsészeti diplomával megedződve is kihívás, a szélesebb nyilvánosságnak közérthetően visszaadni pedig alighanem lehetetlen feladat lenne.
Másrészt ezt értelmezhetjük a konferencián is megemlített első TGM-kötetnek a címére adott válaszként is – A teória esélyei, Kriterion, Bukarest, 1975 –: a fogalmi elméletalkotásnak az esélyei ma is nyitottak.
A konferencia előadásai:
- Selyem Zsuzsa: TGM: Szegény náci gyermekeink (publicisztika) és Esterházy: Én vagyok a Te (dráma) összeolvasása
- Adorján István: Az önmaga pozitivitásában megtestesülő eltárgyiasulás kritikája-- Széljegyzetek TGM anti-szociodiceájához
- Kiss Viktor: Mi minden múlt el, minek lett vége? Az Antitézis, mint egy korszak végének látlelete
- Bagi Zsolt: A kapitalizmus mint pozitivitás TGM-nél
- Kőrösi Boglárka: A Kádár-korszak és a biopolitika Antitézisbeli értelmezéseinek összeolvasása a korabeli építészettel
- Forczek Ákos: Megjegyzések az Antitézis tanulmányainak Lukács-portréihoz
- Kapelner Zsolt Kristóf: A történelem rettenete: a hegeli marxizmus lehetőségeiről
- Erdélyi Ágnes: Nemzeti érzés – a posztfasizmus és az etnicizmus felől visszatekintve
- Szilágyi Botond: A kapitalista szintézis kimerülése és a posztfasizmus
- Sipos Balázs: A kívüliség és az ostobaság TGM legújabb publikációiban (Schelling, Hegel, Heidegger)
- Kövesdi Veronika: Közelítések a kereszténységhez a jobb- és baloldalon
- Marosán Bence: Tamás Gáspár Miklós Marx-olvasata, és a Kritikai Elmélet lehetőségei és feladatai ma
- Szigeti Attila: Az érték termelése, újratermelése – és újraértékelése
Az esemény visszanézhető itt:
Technikai okok miatt lemaradt a vége, ahol az ünnepelt köszöni a számára tanulságos eseményt, és megjegyzi, hogy jó osztrák–magyar hagyomány szerint nem reagál az előadásokra – „különben a nagy magyar író, Molnár Ferenc mondta, hogy a céltábla nem lő vissza” –, illetve kifejti reményét, hogy lesz még alkalom arra, hogy magyar egyetemen is előadjon. Itt nézhető:
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!