Az USR egyszerű indítványt nyújtott be a kulturális miniszter ellen a Bukaresti Nemzeti Színházban osztogatott propaganda miatt

2022. március 29. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

Lucian Romaşcanu kulturális miniszter elleni egyszerű indítványt nyújtott be kedden a képviselőházhoz a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a Bukaresti Nemzeti Színháznál vasárnap kirobbant botrány miatt – írja az Agerpres.

A botrány miatt hétfőn belső vizsgálat indult, miután vasárnap, a Színház Világnapján szélsőjobboldali propagandalapokkal árasztották el egy előadás közönségét – jelentette be a romániai kulturális miniszter. Romaşcanu a közösségi médiában közölte, hogy miután a nyilvánosság részéről több jelentés is érkezett arról, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház Stúdiótermében egy újságot osztogattak szét, az intézmény vezetősége belső vizsgálatot indít.

Azt is bejelentette, hogy a belső vizsgálat után hatósági feljelentést tesznek a nem engedélyezett kiadvány terjesztése miatt, amiről az intézmény vezetősége nem is tudott.

Kifejtette, nem tolerálható, hogy Románia egyik szimbolikus jelentőségű kulturális intézményében magánkiadványokat terjesszenek, azok tartalmától függetlenül – mint ahogyan a Kulturális Minisztérium egyetlen intézményében sem tartja megengedhetőnek ezt a tevékenységet – , de főként olyan anyagok tűrhetetlenek, amelyek „idegen érdekeket propagálnak.”

A miniszter azt követően reagált a történtekre, hogy mások mellett Iulian Bulai, a Mentsétek meg Romániát (USR) képviselője a közösségi médiában felhívta a figyelmet arra, hogy megközelítőleg 500 néző találta meg a Stúdióteremben lévő székén a „nacionalista, bosszúvágyó, rasszista és Európa-ellenes” lap, a Certitudinea (Bizonyosság) egy-egy nyomtatott példányát, amely Dan Puric színész ünnepi előadását „kísérte”. Értesülése szerint a bejáratnál is osztogattak a lapszámból.

A politikus szerint az intézmény vezetősége magyarázattal tartozik azzal kapcsolatban, hogy hogyan történhetett meg, hogy egy állami kulturális közintézményben, az alkalmazottak és az igazgató szeme láttára szélsőséges propagandát terjesztettek. Mi több, azt is jelezte, hogy a kulturális miniszternek menesztenie kellene az ügyvivő igazgatót.

A szóban forgó kiadvány egy felületes rápillantás alapján is egyértelműen egy szélsőjobboldali lap, a vasgárdisták szellemiségét idézi, antiszemita, roma- és magyarellenes tartalmakkal, és számos összeesküvés-elmélet mellett határozott putyini propagandát közvetít. Például kétségbe vonja az ukrán nép létezését.

Képenyőmentés az egyik lapszámról. Forrás: certitudinea.com
Képenyőmentés az egyik lapszámról. Forrás: certitudinea.com

A lap szerkesztésében „közreműködtek”: Dorel Vişan, Florian Colceag, Florin Zamfirescu, Mircea Chelaru, Mircea Dogaru és a botrányban érintett Dan Puric színész is.

Bár a hírek szerint az eseményen történt propaganda-terjesztésről a színház vezetősége nem tudott, ennek némileg ellentmond, hogy az intézmény ügyvezető igazgatója, Mircea Rusu jelen volt Dan Puric rendezvényén. Mircea Rusu közleményben határolódott el a „felforgató akciótól”, hangsúlyozva, hogy ő nem Putyin-párti.

A kedden benyújtott egyszerű indítványban az USR azt állítja, Lucian Romaşcanu miniszter „a művészi szabadság mögé bújva” hárítja a felelősséget.

„Miközben egész Európa az EU- és NATO-ellenes propaganda ellen küzd, a Nemzeti Színházban egy nacionalista, antiszemita, Európa-ellenes és Putyin-párti kiadvány több száz példányát osztogatják ingyen, az ügyvivő színházigazgató szeme láttára. Nem egy példányt, nem kettőt, hanem több százat! És mit csinál mindeközben a kulturális miniszter? Bizottságokat állít fel, vizsgálatokra vár” – fogalmaznak az indítványban, amelyről az Agerpres tájékoztatott.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!