Az egészségügyi tárca a családorvosokra bízná a jódtabletta kiosztását

2022. március 29. – 18:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alexandru Rafila tárcavezető azt hangsúlyozta, az országot nem fenyegeti nukleáris incidens, a tablettát pedig csak ilyen esetben szabad alkalmazni.

A családorvosokra bízná a jódtabletta kiosztását a lakosságnak Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, azonban erről csütörtökön még tárgyalna az érintettekkel, írja az Agerpres hírügynökség. A tárcavezető ezt keddi sajtótájékoztatóján mondta, amikor azt jelentette be, hogy egy országos tájékoztató kampányt indít a kálium-jodid tabletták használatáról.

Rafila hangsúlyozta, a jódtablettákat csak indokolt esetben, hatósági utasításra szabad bevenni, amit csak abban az esetben adnak ki, ha Románia közelében nukleáris incidens történik, és az országban radioaktív jód kerül a levegőbe.

A miniszter kitért a helyes adagokra is: újszülötteknek egyhónapos korig egynegyed tablettát, egyhónapos kortól hároméves korig fél tablettát, 3 és 12 év közötti gyermeknek egy egész tablettát, 12 év fölöttieknek és felnőtteknek 40 éves korig két tablettát kell beadni.

Negyvenéves kor fölött a kálium-jodid tabletta nem javallott, kivéve, ha az illető rendkívüli mértékben ki van téve a radioaktív jód belélegzésének, ami csak a nukleáris incidens helyszínén fordulhat elő. 'Romániában ez nem tevődik fel' – szögezte le Rafila.

A tablettákat a hatósági felhívást követő legtöbb nyolc órán belül, egy alkalommal kell bevenni. Ha több mint 24 óra telt el a hatóságok felhívása óta, a tabletta bevétele már fölöslegessé válik. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, Romániát nem fenyegeti közvetlenül egy nukleáris incidens veszélye, de nem is lehet teljes mértékben kizártnak tekinteni.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!