Lakótömböket kerítettek el Sanghajban a koronavírus terjedését megelőzendő

2022. április 25. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

A sanghaji hatóságok kerítésekkel vettek körbe néhány lakótömböt, mivel a kínai városban továbbra is szigorú lezárással kívánják megfékezni a koronavírus terjedését, írja a Sky News. A város 26 milliós lakosságának jelentős része hetek óta kénytelen otthon maradni Kína karanténpolitikája miatt, most azonban már

komplett lakótömbök köré emeltek legfeljebb két méter magas kerítéseket, és egyes utcákat teljesen le is zártak szombaton.

Ezzel szigorúbb zárlat alá vették a karantén alatt álló területeket, kordonokat és fémkerítéseket állítva fel egyes épületek köré, miközben a városban továbbra sem sikerül megfékezni a koronavírus-járvány terjedését. A kerítésekről készült fotókat a Weibo közösségi médiaplatformon tették közzé, és néhány felhasználó meglehetősen dühösen reagált az újabb védelmi intézkedésekre. Videókat is közzétettek, amelyeken a lakosok az erkélyeikről tiltakoztak, miközben a hatóságok felállították a kerítéseket, valamint néhány olyan felvételt is, amelyeken az emberek maguk próbálták lebontani a barikádokat. A Sky beszámolója szerint a hatóságok gyorsan eltüntetik az idevágó, panaszos bejegyzéseket.

Sanghajban a különböző városrészeket három kategóriába sorolják a fertőzés terjedésének kockázata alapján, és ezek a kategóriák határozzák meg, hogy az emberek mennyire élhetik szabadon életüket. Az elkerítéses intézkedést az ország más részein is alkalmazták már, méghozzá olyan épületeket, vagy területeket zárva le, ahol új esetek felbukkanása miatt teljes kijárási tilalmat rendeltek el.

Sanghajt egészében április elejétől helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le a város keleti, majd nyugati részét. Sanghaj egyes lakónegyedeiben már több mint egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom, és sokan akadozó élelmiszer- és egészségügyi ellátásról, valamint az intézkedések jelentős lelki és anyagi terheiről panaszkodnak. A múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, fokozatosan elkezdték feloldani a karantént, ugyanakkor a járvánnyal érintett városrészeket még szigorúbb vesztegzár alá helyezik.

A sanghaji egészségügyi hatóságok vasárnapi jelentése szerint a március eleje óta tartó járványhullámban 87 koronavírus-fertőzött hunyt el a városban, közülük mindössze öten voltak beoltva koronavírus elleni védőoltással. A kínai hatóságok szinte minden eszközzel megpróbálták elfojtani az ország legsúlyosabb járványhullámát, amilyet 2020 eleje, vagyis a járvány kitörése óta nem tapasztaltak. Az elhúzódó lezárás élelmiszerhiányhoz, online elégedetlenséghez és tiltakozásokhoz vezetett. Arról, hogy pontosan milyen hatással van a kínai gazdaság egyik központjának lezárása a világgazdaságra és a globális ellátási láncokra, korábban itt írtunk részletesen.

Eközben Pekingben élelmet és egyéb készleteket halmoznak fel az emberek, miután a város legnagyobb kerületében tömeges tesztelést kezdtek a lakosságon a koronavírus újabb járványhullámának kitörése miatt. A tesztelési rendszer a sanghajihoz hasonló lezárástól való félelmet váltott ki, miután Kína fővárosában az elmúlt napokban több pozitív Covid-19-eset is történt. Pekingben 47 helyi fertőzéses esetet jelentettek péntek óta, és ezek több mint felét Chaoyangban regisztrálták, ahol a főváros leggazdagabb lakosai élnek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!