Kulturális Blitzkrieg helyett lövészárok-hadviselés – mennyire átpolitizált a Librit megvásárló MCC?

• Néhány napja megvásárolta a Libri többségi tulajdonát a Mathias Corvinus Collegium, amely egyre komolyabb, az egész Kárpát-medencére kiterjedő oktatási és kulturális hálózatot épít.
• A magyar közoktatás egyre romló állapota mellett a magas színvonalú képzéseket ingyen nyújtó MCC a tehetséggondozó programjaival jó alternatívának tűnhet azoknak, akiknek nincs pénzük magániskolába járatni a gyereküket.
• De mennyire engedi be a politikát a falai közé a Fideszhez ezer szálon kötődő Mathias Corvinus Collegium, mennyire hatja át a képzéseket az, hogy az intézményt vezető Szalai Zoltán és az alapítvány élén álló Orbán Balázs az új generációs fideszes értelmiség fontos gondolkodói. Ez az a csoport, amelyben többen is úgy gondolják, a magyar jobboldal feladata a kulturálishegemónia-építés.
• Cikksorozatunk első része.

Június 13-án érkezett a hír, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik cége megszerezte a hazai könyvpiacon egyeduralkodó Libri-csoport többségi tulajdonát. Azóta a fél ország azt találgatja, milyen hatása lesz ennek a magyar kultúrára. Az interneten megjelentek az iLLibri-mémek, Bödőcs Tibor azzal viccelődött, hogy Németh Szilárd gondolatait, Brüsszel-űző türk csujogatókat és Goebbels prózájáról szóló elemzéseket adnak majd ki, közben Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója állítja, sem a könyvkínálatban, sem a Libri vezetőségében nem terveznek változásokat.

Az 1996-ban alapított, az Orbán-kormány által 2020-ban több százmilliárdos vagyonnal megtámogatott MCC-t a magyar kormánykritikus nyilvánosságban gyakran a Fidesz káderképzőjének, sőt janicsárképzőjének nevezik, és ha tényleg az, akkor persze érthető a Libri felvásárlása miatt érzett félelem (persze a magyar kultúra pluralitásának már önmagában a Libri-csoport könyvpiaci hegemóniája sem tett jót, függetlenül attól, ki épp a cég többségi tulajdonosa). Közelebbről nézve viszont úgy tűnik, hogy akik janicsárképzőnek nevezik az intézményt, nem csupán leegyszerűsítik a dolgot, de éppen a legfontosabbat nem látják, hiszen az MCC képzésein – egyelőre legalábbis – nincs nyoma direkt politikai agymosásnak, a magyar kultúra egészével azonban valóban komoly tervei vannak az intézményt irányító szellemi körnek.

Hogy a valóságot kiderítsük, beszéltünk az MCC több oktatójával, több tanulójával és az intézményt vezető Szalai Zoltán főigazgatóval is.

A nagy kérdés az, hogy ezzel az ezer diákkal mi a cél. A janicsárképző megnevezés azt sugallja, hogy az MCC vezetése az ott végzett fiatalokat politikai és közigazgatási pályára, a Fidesz szellemi hátországába szánja. Egy engedékenyebb megközelítés szerint a cél egy konzervatív elit kinevelése, amely közvetlenül nem venne ugyan részt a politikában, de hosszú távon biztosítaná Magyarországon a jobboldal szellemi fölényét.

Beszélgetéseink alapján az első verzió biztosan nem igaz, és valószínűleg a második sem.

A cikksorozat készítésekor megkerestük az MCC-t, akik gondoskodtak nekünk interjúalanyokról, de őket megkerülve is sikerült beszélnünk több olyan jelenlegi és volt MCC-s diákkal, akik magukat ellenzékinek vallják, és kifejezetten kritikusak voltak mind a kormánnyal, mind az MCC bizonyos lépéseivel. Azt azonban egyhangúlag és következetesen állították, hogy a képzésben sehol, senkire nem erőltetnek semmilyen ideológiát, és a véleményéért senkit nem néznek ki vagy büntetnek meg.

„Az egyetemista program első évében Orbán Balázs tartotta az egyik, politikai gondolkodásról szóló kurzust – mesélte nekünk az MCC egyik diákja. – Ezen a kurzuson sorban vesszük végig a különböző ideológiákat, világnézeteket és ezek filozófiai hátterét. Az egyik órán, már nem is tudom, mi után, a nyílt társadalom következett. Megkérdezték, hogy valaki el tudja-e mondani, mit jelent az, és tud-e mellette érveket felhozni. Senki nem jelentkezett. Végül Orbán Balázs szólalt meg, perceken keresztül magyarázott a nyílt társadalomról, és érvek egész sorozatát hozta fel mellette anélkül, hogy akár egy fél mondattal is elmondta volna, mit gondol az egészről.”

Az idézet jól jellemzi az önmagát „ideológiailag függetlennek, de nem értéksemlegesnek” tartó MCC-t. Orbán Balázsról, a kormányfő szűk környezetébe tartozó, a parlamentben is sokat felszólaló politikusról (és az MCC-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökéről) valószínűleg mindenki tudja, hogy politikusként elítéli a nyílt társadalmakat – legalábbis nehéz lehet neki a szüntelenül a nyílt társadalom ellen ágáló Fideszben, ha nem így érez. Viszont míg egy tanár esetében kifejezett elvárás az oktatott téma tárgyilagos és higgadt bemutatása, addig Orbán Balázsnál – a kormányzati kommunikációban betöltött kiemelt szerepe miatt – sok diák szemében nagyvonalú önmegtartóztatássá válik már pusztán az is, hogy nem esik ki a tanár szerepéből.

Egy másik diák azonban arról számolt be, hogy az MCC-nek vannak „kifejezetten fideszes” részei is, de ezek ritkán érnek össze az oktatási tevékenységgel. „Az egyetlen hely, ahol az MCC képzése és az MCC kifejezetten fideszes könyvkiadó részlege (MCC Press) összeér, az a rendezvények. Az egyetemi programban pontokat kapunk azért, ha részt veszünk ezeken a rendezvényeken, a meghívottak pedig túlnyomó többségben jobboldaliak. Ezt leszámítva én egyszer sem találkoztam olyannal, hogy az arcomba nyomtak volna bármilyen ideológiát.”

Az MCC-s diákok tavaly még anonim felmérést is végeztek maguk között, hogy képet kapjanak a közösség politikai preferenciáiról, erről a felmérésről minden beszélgetőpartnerünk beszámolt. Azt mondták, a kitöltők között szinte tökéletesen fele-fele arányban voltak a fideszesek és az ellenzékiek. Szerintük ez is azt bizonyítja, hogy az MCC nem janicsárképző, és senkit nem ér hátrány azért, mert máshogy gondolkodik valamiről, mint Orbán Viktor.

Az MCC Média Iskoláját vezető Boris Kálnoky azt mondta: ő soha nem kérdezte a diákjaitól a politikai véleményüket, és nem is volt arra kíváncsi. Akkor merült ez először fel, amikor külföldi újságírók jöttek be az órájára és ők kérdezték végig a diákokat. Ekkor tudta meg, hogy osztálya a társadalom tükre – van köztük konzervatív és liberális is.

Hasonlóról számolt be Gallai Sándor, a Történelem- és Társadalomtudományi Iskola vezetője. Ő egy olyan diákját említette, aki tavaly a választások előtt az ellenzéknek kampányolt. Meg is kérdezte tőle, hogy mit szólnak az ottani barátai ahhoz, hogy ő a „janicsárképzőbe” jár, de szerinte csak barátian ugratták. Egy másik diák arról mesélt, hogy több MCC-s is segített a 2021. őszi ellenzéki előválasztás lebonyolításában.

A Politikatudományi Műhelyt is vezető Gallai szerint náluk a jelentkezők többsége nem is feltétlenül politikai karrierben gondolkodik, és ő nem hiszi, hogy az MCC más iskoláiban nagyobb lenne azok aránya, akik kifejezetten politikusnak szánják magukat. A fiatalok számára ugyanis általában taszítóan hathat a politika, és erre a pályára nem is lehet akárki alkalmas, ez részben alkati kérdés, személyiségjegyektől is függ. Gallai szerint naivitás azt hinni, hogy huszonéves fiataloknak a katedráról meg lehet mondani, hogy mit gondoljanak a világról. Szerinte „a hallgatók lennének az elsők, akik fellázadnának és otthagynák az oktatót, ha az bármilyen ideológiát rájuk akarna erőltetni”.

A kormány kritizálásának persze van határa, sőt már a 2020-as kormányzati vagyonátruházás előtt is volt. Az MCC-nek korábban kifejezetten jó kapcsolata volt a CEU-val, több oktató párhuzamosan tanított a két intézményben. Az egyetem elleni kampány, és az azt elüldöző törvény 2017-es elfogadása idején az MCC-s diákok egy része kezdeményezte, hogy a legtöbb nagy egyetem polgáraihoz hasonlóan ők is fogadjanak el egy, a CEU melletti kiálló nyilatkozatot. Többek elmondása szerint ezt a kollégium vezetése akkor megfúrta, helyette egy semleges, a CEU-t nem említő nyilatkozatot adtak ki az oktatás szabadságáról.

A Fidesz mögött azonban az utóbbi években kialakult egy második, az elsőtől elég jól elválasztható szellemi hátország is. Ennek a körnek meghatározó figurái Orbán Balázs, Szalai Zoltán vagy éppen Békés Márton. Ezt a kört nevezik a magyar jobboldal harmadik nemzedékének is, legfontosabb lapjuk a Mandiner, politikai agyalásaikat a Kommentár folyóiratban szokták közölni.

Ebben a körben is nagyon erősek a személyi és intézményi összefonódások, Szalai Zoltán például egyszerre az MCC főigazgatója, a Mandiner-csoport lapigazgatója, a Mandiner hetilap főszerkesztője és a Kommentár folyóirat szerkesztője. Az egyik kéz pedig néha kisegíti a másikat, így az MCC például nemrég 11 milliárd forinttal támogatta a Kommentárt.

Bár Szalai jellemzően pont tartózkodik a közpolitikát érintő megnyilvánulásoktól, a Fidesz új szellemi hátországából sokan elég konkrétan le szokták írni, mit és hogyan szeretnének megvalósítani. A közvetlenül a miniszterelnökkel együtt dolgozó Orbán Balázs nemrég könyvet írt erről, a lényeget viszont legegyértelműbben Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője (ebben a felállásban Szalai főnöke) fogalmazta meg, amikor márciusban a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében közösségük céljaként ezt határozta meg:

„A végső politikai cél a kulturális hegemónia létrehozása, hiszen ez tetőzi be magát a politikai folyamatot: eseménysorozatát visszamenőlegesen szentesíti s önmagán túli, sőt, kívüli horizontra emeli. A kulturális hegemónia kialakításának stratégiája van, amely nem egyetlen gyors villámháború taktikai lépéseiből áll, hanem egy hosszadalmas kulturális hadviselés stratégiájával dolgozik. Ez Blitzkrieg helyett lövészárok-hadviselés.”

A kulturális hegemónia fogalmát Antonio Gramsci marxista filozófus alkotta meg. A lényege nagyon röviden az, hogy egy bizonyos világnézet képviselői úgy befolyásolják a kultúrát (tehát a hiedelmeket, értékeket, magyarázatokat), hogy az ő világnézetük váljon az egyetlen elfogadott kulturális normarendszerré. A cél, hogy az általuk képviselt társadalmi berendezkedés természetesnek, elkerülhetetlennek és állandónak tűnjön, mint amit nem lehet és nem kell megváltoztatni.

Ahogy szövegében Békés is írja, ez nem egy egyik napról a másikra megvalósuló projekt, hanem hosszú, évtizedes távlatban megvalósítható építkezés. Olyan vállalkozás, amelynek a középpontjában a tudomány és a kultúra, ezek mögött pedig elsősorban az oktatás áll. Ha pedig úgy vesszük, hogy a Szalai Zoltán és Orbán Balázs körül csoportosuló kör célja a kulturálishegemónia-építés, akkor az MCC tevékenysége is egészen más megvilágításba kerül.

Az MCC Press a honlapja alapján sokféle könyvet kiadott az elmúlt kevesebb mint két évben, amelyek között politikai, közgazdasági és történelmi munkák is vannak. Ezen kívül néhány Fidesz-közeli alak különböző témába vágó írását is kiadták, így Orbán Balázs politikai gondolkodásról szóló fejtegetéseit, Kovács Ákos novelláskötetét vagy Thibaud Gibelin, szerelmes levélnek is beillő könyvét Orbán Viktorról.

A történelem, a gazdaság és a politika mellett van egy visszatérő témája az MCC-nek, ez pedig a gender. Az elmúlt másfél évben több, társadalmi nemekről, transzneműekről és a feminizmus kritikájáról szóló könyvet gondoztak, amelyekben más mellett „genderkomédiáról” a „genderkultuszból való kiszabadulásról” és „a feminizmus kudarcáról” írnak.

Az MCC Pressnek pedig most külön jelentőséget ad a Libri felvásárlása, hiszen az MCC 98 százalékos tulajdonosa lett az ország legnagyobb könyvkereskedési láncának számító Libri–Bookline-csoportnak. Tavaly előtt már kisebbségi tulajdonrészt szereztek, akkor úgy tűnt, több budapesti Libri-üzletben elszaporodtak az MCC Press és az Alapjogokért Központ genderkérdésről szóló könyvei. Volt olyan, ahol a ezeket a könyveket egymás mellé, kiemelt helyre rakták ki a polcokra.

A Libri tagadta, hogy ennek ideológiai okai lettek volna, azt, hogy ez felsőbb utasítás, szerencse vagy egy-egy üzletvezető túlbuzgóságának következménye, nem tudtuk kideríteni. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a piaci megtérülést a Libri nem cserélte le a politizálásra, hiszen az üzletekben kormánykritikus írók könyvei is szoktak kiemelt helyen szerepelni, a változás legfeljebb a társadalomtudományi szekciót érintette.

A könyvkiadás mellett az MCC másik, ideológiailag terhelt része a falaikon belül működő intézetek tevékenysége. Ebből öt van: a Nézőponttal közösen alapított Ifjúságkutató Intézet, a Századvéggel létrehozott Klímapolitikai Intézet, a Tanuláskutató Intézet, a Magyar-Német Intézet és a szintén századvéges Migrációkutató Intézet.

Bár az intézetek méretre és tevékenységre is elég különbözők, kutatóintézetként jellemzően rendezvényeket szerveznek és kiadványokat, elemzéseket adnak közre. Ezek egy része valóban szakmai munkának tűnik, de az ideológiai elkötelezettség elég egyértelműen látszik, az egész MCC-hez hasonlóan a Nyugatról meghívott vendégek döntő többsége itt is konzervatív-jobboldali vonalról jön.

A leginkább átpolitizált ezek közül logikus módon a Migrációkutató Intézet (MKI), amelyet 2015-ben, a menekültválság idején alapítottak. Az intézetben dolgoznak valóban neves kutatók, de az azt vezető Dezső Tamás például egyáltalán nem rejti véka alá kormánypártiságát, a kiadványaik pedig elég jó muníciót szolgálnak a kormánymédia örökös hergeléséhez.

A még 2021-ben nekünk nyilatkozó diákok szerint a Migrációkutató Intézet 2015-ös megjelenése volt a leglátványosabb jele annak, hogy a politika belépett az MCC kapuján. Sokan úgy érezték, az MKI nem tudományos, hanem propagandaintézmény, amelynek egyetlen feladata, hogy szakmai, vagy annak mondott hátteret adjon a kormány migrációellenes politikájához.

Szintén jobboldali fölény látszik az MCC rendezvényein. Bár ezek nagy részének közvetlenül nincs köze a politikához, így a meghívottak sem besorolhatók ideológiailag, a politikai jellegű előadásoknál azért többnyire az angolszász világ konzervatív és alt-right szereplői jelennek meg. Ez a leglátványosabb a 2021-es MCC Feszten volt, ahol Dennis Prager és Tucker Carlsson is előadtak, de idén májusban az MCC szervezésében lépett fel Budapesten Jordan Peterson is, akivel később maga Szalai készített interjút a Mandinerre. Idesorolható az MCC júniusi, kétnapos „békekonferenciája” is, amelyen mások mellett Szijjártó Péter, Nagy Márton és Köves Slomó szólalt fel. Az MCC szerint persze ha végignézzük a kiadott könyvek vagy a rendezvényeken felszólalók listáját, akkor mindenféle világnézetből érkezőkkel találkozhatunk, valójában viszont a konkrét politikusokat leszámítva mindenhol látszik a jobboldali túlsúly.

A hegemóniaépítés tehát nem úgy valósul meg, hogy valakinek a szájába rágják, hogy mit kell gondolni és kire kell szavazni. Sokkal inkább úgy, hogy a kiválasztott narratívát erősítő, azzal egyetértő gondolatokat hangosítják fel, állítják be fontosnak és megalapozottnak. És ezt persze így csinálja a világ minden szervezete, csak az MCC ezt több százmilliárd forint állami pénzből teszi.

Ez utóbbi csoportból a legnagyobb név talán Rod Dreher, a The American Conservative című konzervatív kéthavi lap szerkesztője. (Az amerikai lap koppintásaként 2021-ben Hungarian Conservative néven a Batthyány Alapítvány elindított egy angol nyelvű kéthavi lapot, amelynek célja szerintük a magyar konzervatív hangok eljuttatása a világ többi részére.)

Az MCC vendégoktatói közül ezen a vonalon leginkább Thibaud Gibelin francia történész tűnik ki. Gibelinnek tudományos munkássága nincs, egy párizsi egyetemen doktorál, de 2020-ban kiadott egy esszét Orbán Viktor győzelemre játszik címmel. Ebben az írásban Orbánt Napóleonhoz hasonló vezetőnek nevezi, a munkásságát pedig egészen gátlástalan kritikátlansággal dicséri az első oldaltól az utolsóig. Az eredetileg franciául írt könyvet az MCC Press magyarul is kiadta, annak ellenére, hogy abban Gibelin első ránézésre több dolgot is összekevert Közép-Európa történetében. Ahogy Dreher, úgy Gibelin is vendégeskedett Orbánnál mostanában.

Az MCC-t is megkérdeztük a vendégoktatókról, hivatalos válaszukban azt írták: „az elvi meggyőződését, ideológiai, politikai irányultságát a pályázóknak nem vizsgáljuk, így azok nem képezik szempontját a kiválasztásnak”. A vendégoktatók felvételiztetésében is részt vevő Gallai Sándor szerint az ő értékrendjük valóban nem kiegyensúlyozott, több a magyar kormánnyal szimpatizáló, és kevesebb a kormánykritikus közöttük, bár van olyan is, aki nyíltan kritizálta a kormányt. Gallai szerint viszont a jobboldali többségnek nem az az oka, hogy direkt ilyen embereket keresnének, hanem hogy ők jelentkeznek többen.

Az MCC ugyanis nem keres meg senkit, hogy jöjjön vendégoktatónak, a külföldiek maguk jelentkeznek, ami pedig már egy elég erős szűrő. Gallai szerint ez azért van így, mert „a nemzetközi sajtóban nagyon negatív kép alakult ki az MCC-ről, azok, akik itthon janicsárképzőnek nevezik az intézményt, azok külföldön is ezt mondják, ami sok potenciális jelentkezőt elrettent. Ugyanez a hír viszont olyan jelentkezőket is felbiztat, akik otthon meg nem értettnek érzik magukat. Vannak nagyon erős jelöltek, de egészen furcsa kalandorok is beadják a jelentkezésüket; a felvételinél szűrni kell, hogy csak az emberileg és szakmailag-közéletileg is vállalható jelentkezők maradjanak.”

Egy nekünk nyilatkozó diák szerint „a vendégoktatók 90 százaléka tényleg jó helyekről jön, érti a szakterületét. Aztán van a másik tíz százalék, akik mindig ugyanazt gondolják és mondják, mint Orbán, őket szerintem csak a politikai legitimáció miatt tartják. Leírják angolul, franciául meg olaszul, hogy Orbán mekkora zseni, ő meg biztos úgy érzi, hogy külföldön mennyien támogatják, és hálás az MCC-nek, hogy ilyen arcokat hoznak Budapestre. De a vendégoktatók amúgy elég kevés órát tartanak, nem hiszem, hogy érdemben befolyásolnának bármit.”

Az MCC itthoni oktatói között inkább keresni kell azokat, akik a kormányhoz kötődnek vagy nyíltan politikai véleményt szoktak alkotni. Ott van persze a kollégiumban oktató Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója, vagy az MCC Szólásszabadság Műhelyét vezető Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, de ők egyértelműen a kisebbség.

Megkérdeztük erről is Gallai Sándort, aki az MCC-s szerepvállalása mellett a Corvinus Egyetem docense és 1994 óta dolgozik a felsőoktatásban. Ő erről azt mondta: „én már elég öreg vagyok, hogy lássam, ki honnan jött, és ez alapján azt gondolom, hogy a diákokhoz hasonlóan az oktatók között is megvan ugyanaz a pluralitás”. Gallai a saját példáját is felhozta arra, hogy nagyon változatos hátterű emberek vannak az MCC-ben: ő a rendszerváltás után az akkor (és azóta is) marxista Társadalomelméleti Kollégiumban tanult, aztán egészen máshol kötött ki.

A cikk az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.