A Hormuzi-szoros lezárása annyira súlyos lenne, hogy ezt még Irán is csak a végső esetben lépné meg

Lassan senki nem ússza meg, hogy elővegye a térképet, és megnézze, hogy mi is az a Hormuzi-szoros, mert alighanem sokat fogunk a közeljövőben hallani róla. A Magyarországtól távol fekvő tengerszoros sorsát nem véletlenül követi a magyar kormány is aggódva, hétfő reggel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal kezdett, hogy kiírta a Facebookra, milyen problémáink adódhatnak a közel-keleti helyzet fokozódásából.

Izrael még másfél hete indított támadást az egzisztenciális fenyegetésnek tartott iráni atom- és rakétaprogram ellen, amire Irán ballisztikus rakéta- és dróncsapásokkal válaszolt. Azóta folyamatosak a támadások a két ország között. A Hormuzi-szoros esetleges lezárása körüli, kezdettől meglévő aggodalmak azután fokozódtak, hogy Donald Trump amerikai elnök vasárnap hajnalban lebombázott három iráni atomlétesítményt, köztük a mélyen a föld alá rejtett fordói urándúsítót, amit csak amerikai bunkerrombolókkal lehetett elérni.

Trump arra utalt, hogy ez egyszeri akció volt, de komoly megtorlással fenyegette meg Iránt, ha amerikai érdekeltségeket vennének célba. Irán vasárnap és hétfőn Izrael ellen indított újabb rakétacsapásokat, de többször is megfenyegették az Egyesült Államokat. Az iráni parlament pedig az amerikai támadásra hivatkozva megszavazta a szoros lezárását is, noha ez nem kötelező érvényű, a végső döntés az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácson múlik. A szoros esetleges lezárása miatt azóta hangosan aggódik az EU, az amerikaiak pedig Kínát is felszólították, hogy gyakoroljon nyomást Iránra a Hormuzi-szoros nyitva tartása érdekében.

Röviden: ha Irán lezárja a Hormuzi-szorost, az olaj ára azonnal 100-150 dollár/hordó magasságba ugrik.

A magyar fogyasztó egy ilyen forgatókönyv esetén biztosan magasabb üzemanyagárakkal találkozna, bár a benzinben és a dízelben a sok különböző módon számolt adó miatt azért maga az olajár növekedése nem feltétlenül okoz százalékosan ugyanakkora üzemanyag-drágulást. A benzin és a gázolaj drágulása azonban trükkös, mert beépül a többi termék árába, így a teljes inflációra hatással van. A kormány alighanem szinte bármit megtenne, hogy elkerüljön egy ismét felfelé szökő drágulást hónapokkal a választások előtt, ha viszont a világpiaci folyamatok miatt drágul a benzin, és nem is lóg ki felfelé a régiós átlagárból (amit benchmarknak választottak maguknak), akkor kétséges, hogy meglépnének-e egy újabb benzinárstopot.

A szoros lezárásának esetére vonatkozó, 150 dolláros becsléses mondat lassan évtizedek óta a kőolajpiac egyik legnagyobb mantrája, igaz, Irán még soha nem zárta le az átjárót. De ezen kívül már történt itt minden, ütköztek, elsüllyedtek hajók, utasszállító repülőgépet lőttek le tévedésből az amerikaiak, illetve amikor valahol Irán ellen erőteljesebben fellépett a nemzetközi világ, akkor valamilyen környezetvédelmi vagy jogi okkal (olykor inkább ürüggyel) Irán is lépett az itt áthaladó hajókkal szemben. Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint azonban a lezárás csak egy végső és nagyon kétségbeesett lépés lenne, hiszen

• azzal Irán a saját szövetségesét, legfőbb vevőjét, Kínát szívatná meg a legjobban, nem az Egyesült Államokat, vagy Izraelt;
• de veszélyeztetné saját élelmiszer-ellátását is, hiszen a jelentős importra szoruló állam nagyrészt tengeri hajókkal kap élelmet;
• ráadásul komoly megtorlást kockáztatna.

Hol járunk?

Kezdjük ott, hogy miről kapta a nevét. Aki ránéz a térképre, az látja, hogy a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl között nagyon elkeskenyedik a tenger, ott a legszűkebb, ahol Hormuz-sziget található (egy ókori perzsa uralkodó Hurmiz nevű édesanyja tűnik a legvalószínűbb eredeti névadónak). A szigetnél egy ponton alig 39 kilométer széles a 167 kilométer hosszú szoros.

A környék amúgy a világ egyik legmelegebb, nagyon száraz élőhelye, de azért nagyjából háromezren ma is laknak a 42 négyzetkilométeres szigetecske egyetlen településén. Ahogy a szorost és a szigetet, úgy a falut is Hormuznak hívják, sőt, még a tartomány neve is hasonló: Hormozgán.

Ez a vidék önmagában is rettentő gazdag szénhidrogénben. Azért fogalmazunk így, és nem olajról beszélünk, mert nemcsak olaj, hanem földgáz is sok van itt. Iránnak elsősorban az itt található offshore talapzatok miatt lenne, vagy inkább lett volna fontos az elmúlt években, hogy ne essen annyi szankció alá, mert így az Egyesült Arab Emírségek és Katar szép lassan kitermeli a közös szénhidrogénbázist.

A Hormuzi-szoros szerepe azonban elsősorban nem is a saját szénhidrogén-termelése miatt fontos, hanem amiatt, mert ez az olaj- és LNG (cseppfolyósított földgáz) kereskedelem legfontosabb tengeri kijárata. Irak, Irán, Katar, Bahrein, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek, illetve részben Szaúd-Arábia olajexportja itt jut ki a világtengerre, vagyis konkrétan az Ománi-öbölön keresztül az Arab-tengerre.

Maga a szoros Omán és Irán felségterületeit érinti, de az Egyesült Államok is nagyon aktív itt, rendszeresen beavatkozik, vitatja Irán ellenőrzési, beavatkozási jogait. Ománnal nincsen gond, az ibádita (se nem szunnita, se nem síita) vezetésű állam az egész arab világ legtoleránsabb állama, amelynek nincs is akkora szénhidrogén-termelése, a nemzetközi vitákban pedig általában közvetít. Ráadásul sajátos vallása és hagyományai alapján Ománt mindenki, például a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia párhuzamosan elfogadja.

Komoly jelentősége van

A szoroson becslések szerint a világ cseppfolyósított földgáztermelésének egyharmada, a globális olajfogyasztás közel negyede, de a nemzetközi exportba kerülő mennyiség 35-40 százaléka halad át.

A rendkívül forgalmas szakaszon, ami egy rendkívül pontosan koordinált vízi „autópálya”, naponta tucatnyi hatalmas hajó közlekedik. Az ütközéseket úgy próbálják elkerülni, hogy van egy jól bejáratott forgalomterelő rendszer, a Perzsa-öböl felé tartó hajók használnak egy sávot, az Ománi-öböl felé tartó tankerek használnak egy másik sávot, de van közöttük egy középső, a forgalmat elválasztó sáv is. A Marine Traffic online térképén pontosan nyomon követhető, hogy éppen milyen forgalom zajlik a szorosnál.

A legfrissebb fenyegetés tehát arról szól, hogy június 22-én az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros potenciális lezárását, de a kontextus kedvéért meg kell jegyezni, hogy bár ez a fenyegetés az utóbbi években rendre elhangzott, a szorost eddig soha nem zárták le teljesen a közel-keleti konfliktusok során.

Örökös konfliktusok

Az útvonal főleg a Perzsa-öböl mentén található államokból Ázsiába, elsősorban Kínába, Japánba, Dél-Koreába tartó tankereknek nélkülözhetetlen, de az itt állandósult feszültségekben mindenki érintett.

Az örök aggodalom úgy szól, hogy ha ezt a szorost támadják, lövik, fokozottan ellenőrzik, korlátozzák, az hatalmas káoszt okozna a világ szénhidrogénpiacain. Van, amikor Irán fenyegetőzik, van, amikor Iránt fenyegetik (1984-ben például az iraki–iráni háborúban Szaddám Husszein is itt támadt). Iránban azzal is nőtt a szinte fokozhatatlan ellenszenv az USA-val szemben, hogy 1988-ban az amerikaiak tévedésből lelőttek itt egy iráni utasszállító repülőgépet.

Az Egyesült Államok haditengerészete amúgy rendre jelen van a térségben, elsősorban az öböl Iránnal szembeni partján elhelyezkedő Bahrein a szövetségese. Vagyis a térségben gyakran hadgyakorlatok zajlanak, és olykor konfliktusok is támadnak. Volt például olyan eset is, hogy azért került olaj a tengerbe, mert két amerikai jármű, egy szállítóhajó és egy tengeralattjáró ütközött, de volt, hogy Irán kényszerített partra egy tankert, mert egy iráni bíróság korábbi ítéletét érvényesíteni akarta. A tankert üzemeltető Maersk végül dollármilliókat fizetett. 2019-ben két tankert, a Front Altair és a Kokuka Courageous olajszállító tartályhajókat valahonnan lőtték. Az Egyesült Államok Iránt vádolta a támadással, Irán pedig azt mondta, hogy az amerikaiak hamis zászlós támadást mímeltek.

Az aktuális esélyek

A fenyegetés megint élő, de azért azt fontos tudni, hogy Irán ugyan okozhat problémát azzal az ellenségeinek, hogy megemeli a globális olajárat, de a legjobban önmagának tenne rosszat – véli Pletser Tamás, az Erste elemzője. Az, hogy a nem túl befolyásos iráni parlament már elfogadta a lezárást, sokat nem jelent, mert egy szűk elit a hatalom valódi birtokosa.

Miért nem tűnik valószínűnek maga a lezárás? Az olaj nagy része (80 százaléka) Ázsiába megy, a maradék Európába, az Egyesült Államokba szinte semmi. Irán miért akarna Kínának gondot okozni? Ráadásul, ha Irán lezárja a szorost, ha a hajók nem tudnak a szűk átjárón közlekedni, akkor az örökké problémás iráni élelmiszer-ellátás is gondba kerül.

A nagy VLCC (Very Large Crude Carrier) tankerek megállítása ugyanis olyan, hogy ha megállítanak egyet, akkor az egész sor leáll. A mélyebb vizek az ománi oldalon vannak, de a hajózás inkább az iráni vizeken megy keresztül. Azt is hozzátehetjük, hogy amennyiben Irán le akarná zárni a szorost, és a katonái, hadihajói bemennének az ománi vizekre, aligha emelné fel nagyon a hangját a katonailag nem túl jelentős Omán.

Végül Irán, amely eddig is sokat kapott, ha még a szoros lezárását is meglépné, újabb nagy megtorlásra számíthatna, és akár a Kharg-sziget olajipari infrastrukturális központja is veszélybe kerülne: az Egyesült Államok jó eséllyel szétlőné a rendkívül kis területre koncentrálódó iráni olajinfrastruktúrát.

Hogy milyen érdekesen változnak az idők, azt jól mutatja Irán szerepe az olajválság idején. Ugyanis amikor 1973-ban az arab államok embargója miatt az egekbe szökött az olajár, éppen Irán segített a legnagyobb mértékben az Egyesült Államoknak és a világ több részének a hatások mérséklésében. Akkor az ország becslések szerint 85 milliárd dollárt keresett a helyzeten, más kérdés, hogy a később a mostani teokratikus rezsimet hatalomra emelő iszlám forradalomban megbuktatott Reza Pahlavi sah ebből nem túl sok pénzt engedett át a lakosság életszínvonalának emelésére.

Ellentétes a nemzetközi joggal

Az energiaszállítás nemzetközi jogi megítélésében Jolsvai Zoltán energiaszakértő segített a Telexnek. Irán a nemzetközi tengerjog, jelesül az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) értelmében szuverén jogokkal rendelkezik a Hormuzi-szoroson áthaladó vizek egy része felett. Ez azt jelenti, hogy az iráni felségvizek – amelyek az alapvonaltól számított 12 tengeri mérföldes sávot ölelik fel – teljes szuverenitása alá tartoznak, beleértve a légteret és a tengerfenéket is.

Ugyanakkor, mivel a Hormuzi-szoros egy, a nemzetközi hajózásnak létfontosságú tengerszoros, a nemzetközi tengerjog elismeri az úgynevezett „tranzit áthaladás jogát”. Ez a jog biztosítja, hogy a külföldi hajók, beleértve a hadihajókat és a tengeralattjárókat is, szabadon és folyamatosan áthaladhassanak a szoroson, anélkül, hogy a parti államok (Irán és Omán) engedélyét kellene kérniük, feltéve, hogy az áthaladás békés és nem sérti a parti állam biztonságát vagy rendjét.

A „szorosok” energiaszállítási és áthaladási jogának egyébként a Boszporusz a másik nagyon élő példája. Jolsvai Zoltán szerint természetesen az ENSZ Biztonsági Tanácsa – a borítékolható orosz vétó miatt – nem adna felhatalmazást a Hormuzi-szoros katonai felszabadítására, de valójában az ENSZ szabályai alapján is jogellenes lenne az iráni lezárás.