Trump 50 százalékos európai vámot lengetett be, zuhanásnak indult a kontinens részvénypiaca

554

Az Európai Unió országaiból az Egyesült Államokba importált összes termék jelenleg 10 százalékos vámjának mértékét 50 százalékra emelné Donald Trump – erről beszélt az amerikai elnök pénteken a BBC szerint. Az európai részvénypiac a bejelentés hatására esni kezdett, az euróövezet államkötvényeinek hozamai is jelentősen csökkentek – írja a Reuters.

Trump a megemelt vámokat június 1-jétől vezetné be, a bejelentést egy bejegyzésében közölte. Az elnök bejelentése váratlanul érte azokat, akik arra számítottak, hogy az amerikai kormányzat által áprilisban bevezetett megemelt vámoktól sikerül tárgyalások útján megszabadulni, ezek a várakozások a részvénypiacokat meg is dobták az elmúlt hetekben. Ezzel szemben Trump azt írta pénteki bejegyzésében, hogy az EU-val folytatott tárgyalások „sehová sem vezettek”.

A pénteki bejelentés hatására az európai Stoxx 600 2 százalékot, az autóipari és a banki részvények több mint 3 százalékot estek, az amerikai S&P 500 részvények pedig 1,5 százalék körüli csökkenést produkáltak. A devizapiacok is reagáltak a fejleményekre, a változások miatt legtöbbet erősödő japán jennel szemben az euró és az amerikai dollár is gyengült.

Az elnök belengette azt is, hogy 25 százalékos importadóval sújtaná a nem amerikai gyártású iPhone-ok importját. Trump azt írta, hogy korábban már tájékoztatta az Apple vezérigazgatóját, Tim Cookot, hogy szeretné, ha a cég Egyesült Államokban eladott telefonjait itt az országban gyártanák.

Donald Trump április 2-án a világ minden országát megvámolta. Trump vámpolitikai intézkedései miatt először világszerte bezuhantak a tőzsdék. Később részlegesen stabilizálódott a helyzet, mert az elnök bejelentette, hogy Kínát tovább vámolja, az együttműködő országoknak pedig 90 napos felmentést ad. Ahogy elemző cikkünkben írtuk, Trump a vámháború minden ágyúját Kínára célozta, egészen 145 százalékig növelve a kínai importra kivetett vámokat.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!