589 milliárd dollár semmisült meg egy nap alatt az Nvidia páratlan tőzsdei zuhanásával, amit a kínai MI okozott

610

Részvényének egy nap alatti 17 százalékos esésével 589 milliárd dollárt vesztett értékéből az Nvidia a hétfői kereskedés folyamán. Ez a valaha volt legnagyobb érték, ami az amerikai tőzsdén ilyen rövid idő alatt köddé vált – számolt be a Bloomberg. A részvényárfolyam 118 dollár volt a záráskor.

A példátlan beszakadást a DeepSeek nevű kínai mesterséges intelligenciás céggel kapcsolatos friss várakozások okozták. A DeepSeek-V3 nevű MI-asszisztens készítői szerint „a nyílt forráskódú modellek között az élen jár, és vetekszik a zárt forráskódú modellekkel is”. Az app a január 10-i piacra dobása óta egyre népszerűbb az Egyesült Államokban.

A DeepSeeket 2023-ban alapították startupként, a nyugati média keveset tud a mögötte álló cégről, és arról, hogy pontosan hogyan fejlesztették ki a modelljüket, ugyanakkor sikere után sokan megkérdőjelezték, hogy a csipek kivitelének korlátozása hatásos eszköz lehet a kínai technológiai fejlődés visszafogására. A DeepSeek egyébként saját bevallása szerint Nvidia H800 csipeket használ, emiatt tehát nem kéne, hogy essen az árfolyam, a gondot a mennyiség okozza: ha igaz, amit a cég állít magáról, mindössze 6 millió dollár értékű számítási kapacitást igényelt az MI betanítása. Ez kevesebb, mint amennyivel a nyugati cégek dolgoznak, ami miatt megkérdőjeleződött, hogy tényleg akkora növekedés előtt áll az MI-hez kapcsolódó hardverpiac, mint amit már beáraztak a részvényekbe a befektetők.

Az Nvidia rekordzuhanását nem közelítette meg más cég, de az Oracle és Palantir is jelentősen esett hétfőn. Az S&P 500 index összesen 1,5 százalékos mínuszban zárt, de a technológiai súlyú Nasdaq 100 még rosszabbul járt (-3 százalék), ami a legrosszabb nap december 18-a óta. Az energia- és közüzemi szektorokat is lehúzta az eladási hullám, mivel ha kisebb számítási kapacitás kell az MI-fejlesztéshez, akkor kevesebb energia is. A Vistra Corp. részvényei 28 százalékot zuhantak, a GE Vernova 22 százalékot, a Constellation Energy részvényei pedig 21 százalékot estek.

Az Oklo Inc., az OpenAI Sam Altman által támogatott, nukleáris reaktorokat gyártó vállalat 26 százalékot esett a múlt heti 60 százalékos növekedés után. Ugyanakkor nem minden nagy technológiai részvényt érintett a trend: az Apple 3,3 százalékkal erősödött, és ezzel megelőzte az Nvidiát, mint a piaci érték alapján legnagyobb vállalat, az Nvidia ugyanis beesett a 3 ezer milliárd dolláros érték alá. A Meta szintén emelkedéssel, 1,9 százalékkal zárta a napot.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!