Újabb történelmi csúcson a Bitcoin, karnyújtásnyira van a 100 ezer dolláros árfolyam
Csütörtök reggel átlépte a 97 ezer dolláros határt a Bitcoin árfolyama, ezzel újabb történelmi csúcsot elérve – írja a CNBC. Ezzel 2024 eleje óta már 127 százalékkal növekedett a világ legismertebb kriptovalutájának értéke.
A Bitcoin árfolyama Donald Trump megválasztása óta rendre újabb és újabb rekordokat dönt meg. A befektetők tehát továbbra is bíznak abban, hogy a republikánus elnök kedvezőbb feltételeket fog biztosítani a kriptoipar számára, mint tette azt a demokrata kormányzat. A várakozások szerint még idén el fogja érni a kriptovaluta árfolyama a 100 ezer dollárt, 2025 végére pedig meg is duplázódhat a Bitcoin értéke.
A kriptovalutáknak kedvező szabályozások mellett az elemzők nagyobb költségvetési hiányra és magasabb inflációra is számítanak a Trump-adminisztráció gazdaságpolitikájának köszönhetően, ez pedig még tovább növelheti a Bitcoin árfolyamát.
Az előző ciklusában a kriptovalutákra még átverésként hivatkozó Trump megválasztása a többi kriptovaluta árfolyamára is pozitív hatással volt. A dogecoin nevű mém-kriptopénz értéke például már több mint 157 százalékot emelkedett Donald Trump választási győzelme óta.
A kriptovaluták szabályozása már a választási kampányban is fontos téma volt. Trump júliusban arról beszélt, hogy az Egyesült Államokat a világ kriptoközpontjává és bitcoin-szuperhatalmává tenné.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!