Rákényszerítenék a Temut az európai hatóságok, hogy ne verje át a fogyasztókat
Az európai fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) is tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) fellépett a kínai Temu piactér ellen. A sokszor félrevezetően olcsó termékeket áruló online piactérnek egy hónapja van arra, hogy reagáljon a CPC megállapításaira és összhangba hozza a működését az európai fogyasztóvédelmi szabályokkal. Az Európai Bizottság közleménye alapján akár bírságokat is kiszabhatnak az egyes nemzetek fogyasztóvédelmi hatóságai, ha a Temu továbbra is félrevezeti a fogyasztókat.
A GVH sajtóközleményéből kiderül, hogy alapvetően milyen problémákat tárt fel a Temu elleni vizsgálat. A Temu potenciálisan sértheti az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat azzal, hogy többek között
- hamis kedvezményekkel,
- pszichés nyomásgyakorlással,
- hamis értékelésekkel próbálja rábírni a fogyasztókat, hogy vásároljanak termékeket az online piactéren.
A CPC vizsgálata arra jutott, hogy a vásárlók sokszor hiányos információkat kapnak arról is, hogy hogyan küldhetik vissza a termékeket, amiket a Temun vettek. Ráadásul a Temu ügyfélszolgálatával is nehéz sokszor a fogyasztóknak felvenniük a kapcsolatot.
A magyar fogyasztóvédelmi hatóság, a GVH egyébként már márciusban, az európai hatóságok közül elsőként versenyfelügyeleti eljárást indított a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!