Elküld kilencezer dolgozót, és megfelezi a vezérigazgató fizetését a Nissan
Csütörtökön óriási leépítést jelentett be a Nissan Motor: a cég megszüntet kilencezer munkahelyet és 20 százalékkal csökkenti a globális termelési kapacitását. A japán vállalat közölte azt is, hogy 50 százalékkal csökkentik a vezérigazgató, Ucsida Makoto fizetését, írja a The New York Times. Ucsida önként mond le a fizetése egy részéről, a vezetőség más tagjai is hasonlóan döntöttek.
A Nissan üzemi eredménye a mostani pénzügyi év első felében 90 százalékkal, 214 millió dollárra esett vissza. A Nissan az összes főbb piacán gyengülő eladásokkal küzd, a kiskereskedelmi eladások a vállalat a fő észak-amerikai, japán és kínai piacon is csökkentek ebben az időszakban.
A Reuters azt írja, a Nissan a megtakarítási tervtől 2,6 milliárd dolláros spórolást remél. A cégnek 133 580 alkalmazottja van, így a 9000 dolgozó elküldése 6,7 százalékos leépítést jelent. A pénzügyi év első felében a Nissan eladásai a kínai piacon 14,3 százalékkal, az amerikai piacon 3 százalékkal estek vissza.
Szerdán jelentette be a német Schaeffler AG, a világ egyik vezető autóalkatrész-gyártója, hogy elküld ötezer dolgozót, és egyre súlyosabb forgatókönyvvel számol a Volkswagen-csoport is.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!